22_03_29_erdmost_nincskep

Szakmák mutatkoztak be a sóskúti Andreettiben

22_03_29_erdmost_nincskep

Szakmák mutatkoztak be a sóskúti Andreettiben

Pest megyében egyetlen iskolaként nyerte meg a lehetőséget a Szakmák Napja megszervezésére a sóskúti Andreetti Károly Általános és Művészeti Iskola.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– Az egész iskola életét megváltoztatta ez a rendezvény, aminek az volt a különlegessége, hogy 17 szakma közül kellett 7-et a gyerekeknek választani a rendezvény előtti héten, ezért volt ennek a pályaválasztási napnak a neve az, hogy Hét pecsét. Minden gyereknek névre szóló órarendje volt és amikor végigment a kiválasztott helyszíneken, akkor megkapta pecsétjét – mondta el az Érd FM 101.3 riporterének Kuzselné Schóber Ágnes, az iskola igazgatója.

A gyerekek olyan szakmákat ismerhettek meg a rendezvényen, mint az asztalos, ipari gépész, gépi forgácsoló, elektronikai technikus, mentőápoló, kozmetikus, fodrász, vagy éppen a szakács és a cukrász – tudtuk meg az igazgatónőtől, aki azt is kiemelte, hogy mélységében tudták ezeket a mesterségeket megismerni a gyerekek.

– Mindent ki tudtak próbálni a tanulóink, megtapinthatták a bőrdíszműves anyagait, megnézhették az idegenvezető gyönyörű képeit. A szülőktől is jó volt a visszajelzés, és a gyerekek is nagyon élvezték és otthon is kipróbáltak olyan dolgokat, amiket a nap során megtanultak – tette hozzá Kuzselné Schóber Ágnes.

Az igazgató arról is beszélt, hogy a pályaválasztás rendkívül fontos minden iskola életében, éppen ezért az Andreettiben sokat dolgoznak azért, hogy minden kisgyermek megtalálja azt a helyet, ahová szívesen járna. És mint ahogy azt elmondta, a tanulóik magas arányban meg is találják első helyen azt az iskolát, ahol kibontakozhatnak, de a felvételi arányuk is 100 százalékos.

Az iskola igazgatója az egészséghét programjairól is beszámolt, ezt is meghallgathatják az Érd FM 101.3 interjújában.

A Kuzselné Schóber Ágnessel készült interjút teljes hosszában itt hallgathatják meg:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email