22_03_29_erdmost_nincskep

Présház épül a Pincesoron

22_03_29_erdmost_nincskep

Présház épül a Pincesoron

Várhatóan 2022 tavaszára készülhet el a Mély úton, a Pincesoron egy présház, amely számos funkciót fog ellátni. Mint Csőzik László, Érd polgármestere az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában elmondta, elkezdték a Kerülő utca tervezését is, hogy az ottani ingatlanokat is bevonják a pincesorba.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hőségriadó

Csőzik László az interjúban beszélt többek között a napokban tapasztalható kánikuláról és hőségriadóról. Hangsúlyozta, a Szociális Gondozó Központ teljes állománya készültségben van, ők fokozottan figyelnek a hajléktalanokra és az idősekre is.

Felhívta a figyelmet rá, aki segítségre szoruló embert lát, az hívja a Szociális Gondozó Központot a 0623/520-362-es számon.

Kitért rá, a Polgárok Háza és a Szepes Gyula Művelődési Központ tereit megnyitották a közforgalom előtt, így a légkondicionált helyiségeket a lakosok is igénybe vehetik, ha hűsölésre vágynak.

Emlékeztetett, a városrendészet munkatársai a Bem téren és a Stop.Shop környékén is vizet osztanak a járókelőknek.

Szúnyoggyérítés

A polgármester beszélt arról is, hogy június 22-én Érd két pontján folytatták a földi kémiai szúnyoggyérítést. Mint elmondta, Fenyves-Parkvárosban és Érdligeten közel 1000 hektárnyi területet permeteztek be.

Csőzik László kifejtette, a jó megoldás a biológiai és földi kémiai gyérítés ötvözete. Utóbbit egyébként olyan szerrel végzik, amely csak a szúnyogokra hat.

A polgármester beszámolt arról is, sok kérés és panasz érkezett hozzá, mert sokan visszasírják a már nem engedélyezett légi gyérítést, de Érden viszonylag jobb a helyzet, mint akár tavaly volt, de jövő héten is folytatják a gyérítést. Emlékeztetett, a szúnyogok által leginkább érintett területen, Ófaluban, a Beliczay-szigeten már május eleje óta folyamatosan gyérítenek.

Présház a pincesoron

A polgármester ezt követően beszélt a Modern Városok Programban a Mély úton megvalósuló présházról, amely több funkciót is ellát. Ennek a kivitelezése már el is kezdődött.

Mint elmondta, a présház egy olyan kétszintes épület, amely egyben zarándokház is lesz, de a tervek szerint közösségi rendezvényeknek, előadásoknak, zenés esteknek, megbeszéléseknek is az otthona lehet.

Részletezte, a 160 négyzetméter alapterületű és kb. 85 négyzetméteres tetőtérrel is rendelkező présház várhatóan néhány szálláshelyet is magába foglal. A présház a Mély utca legtetején lesz és három pince is tartozik hozzá.

Beszélt arról is, hogy elkezdték a Kerülő utca terveztetését, mert szeretnék, hogy az is szerves részévé váljon a pincesornak és az érdi borútnak, ezért az önkormányzat megvásárolt pár ingatlant, ahol a jövőben bővítik a pincesort.

Mint elmondta, reméli, hogy a Kerülő utca belátható időn belül aszfaltos burkolatot kap.

Csőzik László megemlítette, szeretnék megerősíteni a gazdatiszti ház szerkezetét is, de erre még keresik a forrásokat.

A polgármester kérdésre válaszolva elmondta, az építkezés várhatóan jövő tavasszal készülhet el és szerinte a jövő évi Szőlővirág ünnepet már itt rendeznék meg, de várja az ötleteket, mire lehetne használni a présházat.


 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email