Női kézi: a szünetig bírta a Fradi tempóját az ÉRD

Női kézi: a szünetig bírta a Fradi tempóját az ÉRD

Jól kezdett és sokáig tartotta magát a jóval esélyesebb FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként az ötödik fordulóból pótolt bajnokin az ÉRD női kézilabda csapata. A szünet után viszont megtorpant Horváth Roland együttese, így a zöld-fehérek sima, 35-18-as győzelmet arattak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Élő, szöveges közvetítésünket ide kattintva érheti el!

Kemény feladat elé nézett az ÉRD az új év első mérkőzésén, hiszen a Népligetben kellett összecsapnia az NB I-ben még százszázalékos FTC-Rail Cargo Hungariával. Horváth Roland lányai azonban egy cseppet sem voltak megszeppenve és már az első percektől megmutatkozott az az összeszedett és koncentrált játék, melyet a Vác ellen is nyújtottak.

De természetesen a hazaiak sem adták könnyen magukat, hiszen mindkét kapus alaposan megnehezítette a támadók dolgát, Janurik Kinga védései mellett pedig pontos indításokkal vette ki a részét. Más kérdés, hogy ezeket Györkös Rebeka is nagy hatásfokkal hárította. Ennek köszönhetően pedig az ÉRD olyannyira nem akart leszakadni, hogy húsz perc után Szabó Kitti révén még 8-7-re vezetett is.

Elek Gábor időkérésével viszont helyre rakta övéit, akik a játékrész hajráját megnyomva 13-10-es előnnyel fordulhattak.

A második játékrészt viszont nem kezdték gól a vendégek. A hazaiak Janurik bravúrjai mellett gyorsindításokkal tíz perc alatt 19-10-ra léptek meg. A beragadó ÉRD első góljára is közel kilenc percet kellett várni, amely után a vendégek nem tudtak visszazárkózni.

A félidő derekán Julia Behnke révén már 24-14-re vezetett a házigazda, amely előnyét a végjátékban tovább növelte és végül 35-18-as győzelmet aratott.

Az ÉRD legközelebb január 20-án lép pályára, amikor a Magyar Kupa harmadik fordulójában az NB I/B-s Hajdúnánási SK vendégeként játszik, míg a bajnokságban január 27-én szerdán, 16 órakor a Motherson Mosonmagyaróvárt fogadják.

Női kézilabda NB I, 5. fordulóból pótolt mérkőzés
FTC-Rail Cargo Hungaria-ÉRD 35-18 (13-10)
Elek Gyula Aréna, zárt kapuk mögött. V: Benya-Hantos, Rózsahegyi
Gólszerzők: Malestein 9, Schatzl Nadine 5, Kovács Anett 4, Márton G. 3, Szucsánszki, Stolle, Bölk, Tóth N., Háfra N. 2-2, Pásztor, Klujber, Kovacsics, Behnke 1-1, ill. Paróczy 5, Szabó K. 4, Fekete B., Walfisch 3-3, Mézes, Sztankovics, Landi 1-1
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2
Kiállítások: 2, ill. 6 perc

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email