Női kézi: kikapott Vácon, kiesett a Magyar Kupából az ÉRD

Hullámzó, fordulatokkal tarkított mérkőzést vívott a Váci NKSE vendégeként a Magyar Kupa negyedik körében az ÉRD, amely végül 29-26-os vereséggel esett ki a sorozatból.

Noha Janurik Kinga az MKS Lublin elleni EHF-Kupamérkőzés hajrájában kisebb sérülést szenvedett, ennek ellenére csapatkapitányként nevezve lett a Vác elleni Magyar Kupa-csatára, igaz, ezúttal a kapuban Julie Foggea végigvédte a találkozót, s további rosszabb hír az érdiek számára, hogy Alexandra Nascimento is csak a lelátóról nézte társait.

A mérkőzés elején nagyon egymásnak feszültek a csapatok, Helembai Fanny a hazaiaknak szerzett vezetést, de nem sokkal később az ÉRD fordított. A következő percekben viszont jobban élt a lehetőségeivel a Vác, amely 6-4-re lépett meg a kilencedik percben. Más kérdés, hogy a következő percekben Király Réka duplájának köszönhetően fordítottak a vendégek, Szilágyi Zoltán pedig elégedetlenül tette le az időkérést jelző tábláját  zsűriasztalra.

A pauza pedig megtette hatását hazai oldalon, Diószegi Nikolett, Sanja Radoszavljevics, Hámori Konszuéla és Kácsor Gréta góljaival 10-8-ra vezetett a Vác, amikor Szabó Edina is magához rendelte övéit.

Az ezt követő percekben egygólos különbségen tartotta a hazaiakat az ÉRD, de 11-10 után a Vác megiramodott és még 14-11-re is ellépett, s a szünetig megtartotta a különbséget (16-13).

A második játékrész elején, úgy tűnt, bentragadt az öltözőben az ÉRD, hiszen Kuczora Csenge és Lakatos Rita góljaival már öttel is vezetett (18-13), ám ezt követően egy 6-0-s szériával fordított az ÉRD (18-19).

Ez viszont megint nem tartott sokáig, a vendéglátó ismét magához ragadta a kezdeményezést, az ÉRD pedig csak futott az eredmény után és többször egyenlített is (amely kulcsfontosságú, hiszen ha a rendes játékidőben döntetlen az állás, akkor a vendég csapat jut tovább). aztán az utolsó tíz percre fordulva Schatzl Natalie és Szabó Laura góljaival a mérkőzésen sokadszor fordított az ÉRD (24-25). Tóth Gabriella hatodik góljának köszönhetően a meccsen először vezetett kettővel a vendég csapat (24-26).

A hajrában viszont sokadszor rázta meg magát a Vác, amely hétmétereseivel és emberelőnyeivel is jól sáfárkodott és egy háromgólos szériával visszavette a vezetést (27-26), sőt, Sanja Radoszavljevics révén már kettővel ment két perccel a vége előtt. A hajrában már nem tudott megújulni, végül 29-26-os vereséggel búcsúzott a Magyar Kupa küzdelmeitől az ÉRD.

- Sajnálom, hogy nem sikerült azt az energiát és lendületet végigvinni, amivel megfordítottuk az eredményt a második félidő közepén. Ott lett volna lehetőségünk, hogy tovább növeljük előnyünket, de nem sikerült elég pontosan játszani. Ettől függetlenül sok olyan játékos kapott játéklehetőséget támadásban is, akik idáig is hozzátettek a játékhoz, de most főszerepet kaptak és azt gondolom, ez mindenképp pozitív, annak ellenére, hogy nem tudtunk nyerni. Még hosszú a szezon, szóval ebből a meccsből tudunk építkezni. Külön kiemelném a fiatal Király Réka játékát, aki először játszhatott szinte végig egy ilyen komoly meccset és szépen helyt állt - fogalmazott Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

- Tudtuk, hogy nagy csatára lesz kilátás, hiszen Vácon a bajnokságban is nagy meccseket játszunk. Kifejezetten jól játszott az ÉRD, az egy az egy elleni helyzeteket nagyon jól felvállalta, amellyel komoly problémáink akadtak az első félidőben, de aztán stabilizáltuk a védekezésünket és tudtunk lerohanásgólokat lőni. Jól kezdtük a második félidőt, sikerült egy ötgólos előnyre szert tennünk, amitől mi ijedtünk meg jobban és bizonytalanná vált az addig jól működő támadójátékunk. Rosszak voltak a befejezéseink, ziccereket hagytunk ki, ebből pedig nagyon rutinosan megfordította a meccset az ÉRD. A végjátékban valahonnan hoztunk valami pluszt, amely által nagy küzdelemben megfordítottuk a mérkőzést - értékelt a hazaiak szakvezetője,. Szilágyi Zoltán.

- Nehéz mérkőzés volt, de erre is számítottunk, hiszen voltunk már itt. Sok energiát tettünk ebbe a meccsbe, nagyot harcoltunk, de ma jobb volt a Vác - nyilatkozta az ÉRD átlövője, Jovana Kovacsevics.

- Én csak egy nagy gratulációt szeretnék mondani a csajoknak, mert múltkor ami nem sikerült, abból most nagyon szépen fel tudtunk állni, szépen segítettük egymást, ha valaki hibázott, akkor a másik vállon veregette és mondta, hogy “így tovább”. Az ÉRD-nek köszönjük a gratulációt és a legjobbakat kívánom az EHF-Kupához - mondta a Váci NKSE beállója, Mészáros Rea.

Az ÉRD legközelebb február elsején, 15 órától lép pályára, amikor az EHF-Kupa C-csoportjának ötödik fordulójában a dán Odensehez látogat.

Női kézilabda, Magyar Kupa, 4. forduló, a legjobb 8 közé jutásért
Váci NKSE-ÉRD 29-26 (16-13)
Vác, 600 néző. V: Altmár, Horváth M.
VÁC: ARENHART - Diószegi 2, Hámori 5, LAKATOS R. 5, Helembai 1, Kácsor 3, RADOSZAVLJEVICS 5
Csere: Bukovszky (kapus), KUCZORA 8 (6), Mészáros R., Szabó K.,
Vezetőedző: Szilágyi Zoltán
ÉRD: FOGGEA - KIRÁLY R. 4, Kovacsevics 3, TÓTH G. 6, Szabó L. 4 (2), Jerábková 3, Schatzl Natalie 2
Csere: Termány 2, Kisfaludy, Lavko, Kiss N. 2
Vezetőedző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1-2. 9. p.: 6-4. 13. p.: 7-7. 20. p.: 11-9. 26. p.: 14-11. 32. p.: 18-13. 40. p.: 18-19. 46. p.: 21-21. 50. p.: 24-23. 53. p.: 24-26.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/6/, ill. 2/2

fotó: Boros Sándor