22_03_29_erdmost_nincskep

Mindent a csatornaelszámolásról

22_03_29_erdmost_nincskep

Mindent a csatornaelszámolásról

A csatornázási program elszámolásáról beszélt Simó Károly alpolgármester mai sajtótájékoztatóján. Mint hangsúlyozta: 2018. október 31-én 206 023 637 forint volt az Érdi Csatornamű Társulat számláján. Ezt az összeget az ingatlantulajdonosokat képviselő küldöttek döntése alapján szét kell osztani a társulati tagok között. Aki rendesen befizette a teljes összeget, többet kap majd, mint aki még tartozik.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A csatornázási program az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb olyan beruházása volt, amit közösségi összefogással sikerült elérni. Fontos, hogy ezt az értéket megóvjuk azoktól, akik megpróbálják hazugságokkal, félrevezetéssel, manipulációval lejáratni, hiszen mi, érdiek, erre a programra büszkék vagyunk – hangsúlyozta Simó Károly alpolgármester, a társulat elnökhelyettese, aki röviden felidézte a 2008-2018 között zajló szennyvízelvezetési programot.

Tíz évvel ezelőtt az ingatlantulajdonosok több mint 67 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kész az érdekeltségi hozzájárulást egy összegben vagy részletekben befizetni, később pedig még többen csatlakoztak a programhoz. A társulati tagok befizetései mintegy 15 százalékát jelentették a teljes költségnek; emellé több mint négyszer annyi állami és uniós forrás került, így valósulhatott meg Érd és a környező települések teljes csatornázása.

– Már indulástól volt egy hangos kisebbség az ingatlantulajdonosok között, akik a megvalósítás ellen és a fizetés ellen voltak. Médiahadjáratot folytattak, és igyekeztek mindenkit megtéveszteni. Ez végig kísérte az egész programot. Hiába voltak hangosak és agresszívek, józan többség belátta, hogy ezt a programot együtt, az itt lakók közös erőfeszítésével lehet csak megvalósítani – hangsúlyozta Simó Károly.

Elmondta azt is: a csatornaberuházás pénzügyi elszámolását – miután 2017 novemberében elfogadta minden illetékes testület – teljes terjedelmében közzétették az Érdi Újságban és a különféle internetes felületeken. (Lásd korábbi cikkünket.)

A program végleges költségelszámolása a társulás beszámolója szerint a következő:

 

 

Érd

Diósd

Tárnok

Összesen

1. Szennyvíztisztító telep és kapcsolódó beruházások

3 702 863 989

507 826 668

535 353 880

4 746 044 537

2. Szennyvízcsatorna hálózat építés, kapcsolódó úthelyreállítás és szervízút építés

20 174 235 206

3 053 296 897

2 167 301 453

25 394 833 556

3. Köztéri átemelők építése és szaghatás elleni védelem

1 370 131 199

199 513 124

125 860 839

1 695 505 162

4.Pénzügyi költségek (kötvény kamatok, finanszírozási költségek 2008-2017)

467 898 406

6 578 677

5 871 877

480 348 960

5. Projekt megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások

1 412 219 069

203 904 222

181 283 108

1 797 406 399

MINDÖSSZESEN (1-5):

27 127 347 870

3 971 119 588

3 015 671 156

34 114 138 613

 

Az érdi 27,13 milliárd forintos projektből az EU és a kormány (KEOP) finanszírozott 19 564 324 456 forintot, míg a saját erő 7 563 023 413 forint volt. Azok az ellenzéki képviselők és rémhírterjesztő bloggerek, akik ezt kétségbe vonják, hozzá nem értésből vagy tudatosan valótlant állítanak – hangsúlyozta Simó Károly.

Hozzátette: 3 427 172 381 forint volt az Önerő Alap támogatás, 1 048 618 998 forintot az önkormányzat költségvetéséből fordítottak e célra, míg az Érdi Csatornamű Társulaton keresztül az ingatlantulajdonosok 3 889 000 000 forinttal járultak hozzá a csatornázáshoz. Mint Simó Károly hangsúlyozta, ezek az összegek mind szerepeltek az egy éve nyilvánosságra hozott pénzügyi elszámolásban.

– 2018. május 10-én az Érdi Csatornamű Társulat küldöttei ellenszavazat nélkül elfogadták a beruházási program pénzügyi elszámolását, így elindulhatott a társulat elszámolási eljárása. Amikor az elszámolási eljárás megindításáról határoztak a küldöttek, egyben arról is döntöttek, hogy a 2018. október 31-ig a társulat számláira befolyt és fel nem használt összegeket osszák ki a társulati tagok között.

2018. október 31-én 206 023 637 forint volt a társulat bankszámláin. Ez tehát a jogszabály alapján a társulati tagok közös vagyona. Ezt az összeget az ingatlantulajdonosokat képviselő küldöttek döntése alapján szét kell osztani a társulati tagok között. Akinek elmaradása van a befizetésekkel, az kevesebbet kap (vagy ezzel csökken a még befizetendő összeg). Aki rendesen, határidőre befizette a teljes összeget, az fog nagyobb összeget visszakapni. Várhatóan tehát mindenki más, egyedileg megállapított összeget kaphat.

Tekintettel arra, hogy több mint 17.000 társulati tag 10 év alatt befizetett összegeit kell átnézni egyenként, ez nem egy gyors folyamat. Reméljük, ez a munka mielőtt lezárul, és azt várjuk az elszámoló bizottságtól, hogy minél előbb levélben tájékoztassa a társulati tagokat az összes befizetésről és a kiszámolt összegekről – hangsúlyozta Simó Károly.

–  Az ellenzéki önkormányzati képviselők az EU-s választási kampányukat ismét hazugságokra építik. Ezzel beállnak azok sorába, akik a magyar emberek érdekeivel szemben Magyarországon Brüsszel érdekeit védik. Már a program megvalósítása során jártak itt Brüsszelből kiküldött ellenőrök. Azt vizsgálták Érden is, más városokban is, hogy a beruházási programban szabályosan épülnek-e az utak. Akkor nem találtak szabálytalanságot, hisz már a pályázatban szerepelt, hogy mennyi utat és milyen módon szeretnénk építeni és minden szabályt betartottunk. A baloldali pártokhoz szorosan kapcsolódó emberek lakossági fórumot is szerveztek, hogy megakadályozzák  az útépítéseket (például Földmunkás utca). A baloldal érdi képviselői azóta is azért támadják a városvezetést, hogy szerintük túl sok út épült a csatornázási programban. Ezt mi visszautasítottuk és vissza is fogjuk utasítani, mert Érden az útépítés az egyik legfontosabb feladat – jegyezte meg az alpolgármester.

– A brüsszeli érdekek kiszolgálójaként bloggerek, és most már úgy látszik. ellenzéki politikusok is a magyar emberek és az érdiek ellen próbálnak fellépni. Manipulálnak, rémhíreket terjesztenek és nyugtalanságot keltenek a lakosság körében. Ezt mi az európai parlamenti választási kampány részének tekintjük és arra kérjük az érdieket, hogy ne üljenek fel a rémhírterjesztőknek – zárta szavait.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email