boloni_reka

„Minden előadás egy csoda!”

boloni_reka

„Minden előadás egy csoda!”

Bölöni Réka érdi mesemondó volt a vendége az Érd FM 101.3 reggeli műsorának, a Bundáskenyérnek szerdán. A bábművész is ott lesz az Érdi Szüret és családi napon, ahol több mesével is szórakoztatja majd a családokat. Réka azt vallja, hogy a gyerekeknél nincs jobb és hálásabb közönség.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Világéletében színésznek készült. Tizenkilenc évesen Nagyváradról Budapestre költözött, tanult és játszott. Az idősebbek a Holló Színház előadásaiból ismerhetik, a kicsik a gyerekműsoraiból: mióta megszülettek az ikrei, csak gyerekeknek mesél, énekel és játszik, az édesapja által tervezett és készített bábokkal.

Közel áll hozzá az abszurd humor, hosszú évekig játszott Galla Miklóssal a Holló Színházban. 

„Amikor gyerekek voltunk, a testvéreimmel álltunk az előszobai nagytükör előtt, és egy-kettő-háromra pofákat vágtunk, és röhögtünk egymáson. Volt, amikor egy véletlen találkozás alkalmával valaki odaszólt nekem, hogy „gyere, ülj le!”, mire én visszaszóltam: „én még továbbállok”. Ez be is került a műsorba. Amúgy Galláék írták a szövegeket, de ha volt ötletem, azt belevették.”

A bábokat most is az édesapja készíti!

„Ez egy nagyon hosszú folyamat: elmondom neki a kitalált mesét, ő rajzolgat, alkot… Nemcsak a bábokat, hanem a díszleteket is ő készíti. Van egy hatalmas bőröndöm, ami becsukva áll egy asztalon. Ha kinyihttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hatalmas, megfestett paraván lesz a bőröndből. Csodákat tud kitalálni, és meg is valósítja. A nővérem, Bölöni Júlia pedig zeneszerzőként működik közre több darabomban. Van, hogy élőben is zenél a gyerekeknek.”

Hallgassa meg az interjút! 



 

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email