22_03_29_erdmost_nincskep

Megkapja a forgalomlassító virágládákat a Szendrői utca

22_03_29_erdmost_nincskep

Megkapja a forgalomlassító virágládákat a Szendrői utca

Lakossági fórumot tartottak a Szendrői utca forgalomcsillapításáról szerdán este a Parkvárosi Közösségi Házban, ahol Csőzik László polgármester mellett Barna Zsolt, a feladattal megbízott Értékterv Kft. ügyvezetője ismertette a lakossággal a projektet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Rendet, nyugalmat, biztonságos, élhető lakóövezeteket szeretne mindenki Érden”

– kezdett bele Csőzik László a fórumon. „Sok-sok egyeztetés eredményeképp az utcában élőkkel elfogadtuk az itt látható, többször módosított, kompromisszumos tervet. Az M7-ről és a környező főutakról idezúduló forgalom a jövőben így elkerüli az utcát.” 

A Szendrői utca forgalmának csillapítása és a balesetek csökkentése érdekében virágládákat helyeznek ki, 30-as sebességkorlátozást és az érintett csomópontokban jobbkéz szabályt vezetnek be. Emellett a Szendrői utca több szakasza is egyirányúsítva lesz, azaz a Sóskúti útról már nem lehet behajtani a Szendrőire, az Egervári és Dévai utcákból mindkét irányba, a Drégelyiről egyik irányban sem, a Dévényi utcából pedig csak a Sóskúti út irányába lehet behajtani a Szendrőibe.

Mint korábban beszámoltunk róla, az utca lakói összefogtak a sok baleset és a forgalom csökkentése érdekében,s több mint százezer forintot gyűjtöttek össze a ládák elkészítésére. A Szovátai úti fakereskedésből és a környékbeli festékboltból ingyen kaptak faanyagot és lazúrt, a fémszerkezetet ingyen vágták méretre a vastelepen, a csavarboltból is kaptak kedvezményt, míg a zománcot és a ládába helyezett fóliát a lakók tették a közösbe. A ládák összeszereléséhez a helyszínt a Sóskúti úton található autó- és utánfutókölcsönző biztosította.

A fórum előzménye, hogy a Szendrői utca lakosai közül jó páran jelezték a polgármesternek, hogy tűrhetetlenül megnőtt a forgalom az utcájukban. „A korábbi városvezetés már belekezdett megtervezni itt a forgalomcsillapítást, mi pedig folytattuk, illetve kibővítettük ezt a tervet. Fontosnak érzem, hogy kizárjuk ebből az utcából azt az átmenő forgalmat, ami mintegy alternatívaként használja a Szendrőit. A főutak vagy a gyűjtőutak forgalma maradjon meg a főutakon, mert ez a szerepük. A mellékutcákban pedig hadd éljenek békében, csendben, nyugalomban a lakók” – nyilatkozta a fórum után lapunknak a polgármester. 

Barna Zsolt, a forgalomcsillapítás megtervezésével és kivitelezésével megbízott Értékterv Kft. képviseletében elmondta, hogy a Szendrői utca fő problémája az, hogy annak ellenére, hogy a szerkezeti terve szerint is lakóutcaként kellene működnie, de mivel hosszú, széles, egyenes és aszfaltozott is, ami ráadásul párhuzamosan fut a Szovátai úttal, így az útkialakítása és az elhelyezkedése is erre csábítja a gyorshajtókat. „Teljesen jogosak voltak az ott lakók észrevételei, hogy az utcájuk nem a száguldozó autóknak kellene hogy terepet adjon. Szeretnének nyugodtan, biztonságosan elsétálni a buszmegállóhoz, a játszótérre vagy bárhova. A feladatunk tehát olyan körülmények teremtése, ami megakadályozza az átmenő forgalmat és a nagy sebességet ebben az utcában.”

A fórumon felszólalók között volt olyan, aki attól félt, hogy a közpénzből megépített utat az ott élő magánszemélyek akarják kisajátítani maguknak. Volt olyan hozzászóló is, aki elmondta, hogy a Szendrői utca közepén lakik, ott van a vállalkozása is, és az egyirányúsítás, valamint az útszűkítés miatt fél, hogy nem lesz könnyen megközelíthető a vállalkozása egy teherautó számára. A legtöbben azonban mégis azok voltak, akik arról panaszkodtak, hogy az úton nincs járda, ezért gyalogosként kénytelenek az úton sétálni, ami viszont életveszélyes a nagy sebességgel közlekedő autók miatt, ezért mindneképp ragaszkodnak ahhoz, hogy megvalósuljon a tervezett forgalom- és sebességcsillapítás. 

A polgármester megígérte, hogy ennek megfelelően a következő hetekben kihelyezik a virágládákat és a táblákat, és tájékoztatjuk a lakosokat is a forgalmi rend változásáról az érintett szakaszon.

Csőzik László azt is hozzátette, hogy ez a tíz háztömb egyfajta kísérleti terep lesz abból a szempontból, hogy megnézik, beválik-e itt az elképzelt forgalomcsillapítás. „Ha igen, akkor ez a projekt megalapozza majd Érd teljes területének forgalomcsillapítási és szabályozási tervét. Azt szeretnénk, ha a mellékutcák valóban lakó-, pihenő övezeteknek megfelelően legyenek kialakítva a forgalomszabályozás szempontjából, és a gyűjtőutakra, főutakra korlátozódjon a fő forgalom.” 

A polgármestertől azt is megtudtuk, legközelebb a Felső- és Alsóvölgyi úton tervezik a forgalom- és sebességcsillapítás megoldását. 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email