22_03_29_erdmost_nincskep

Ez most az áldozathozatal és a hősiesség ideje

22_03_29_erdmost_nincskep

Ez most az áldozathozatal és a hősiesség ideje

Az önkormányzatok helytállásáról, a gépjárműadó elvételéről, Parragh László fura kijelentéséről és a távoktatás működéséről is beszélgettünk Aradszki Andrással (FIDESZ–KDNP), a térség országgyűlési képviselőjével.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hogyan értékeli a választási körzetébe tartozó önkormányzatok helytállását a jelenlegi helyzetben?

Amennyi információ eljut hozzám, abból azt lehet látni, hogy vegyes a kép. A legfőbb kérdés, hogy az adott település vezetője mennyire elkötelezett a segítségnyújtásra, különösen, ami az egészségügyet és a rászorulókat illeti. Ebből a szempontból kiemelkedőnek tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg Törökbálint hozzáállását, ahol jelentős összegeket fordítanak az egészségügyre, a szociálisan rászorulók és a munkájukat elvesztők támogatására. Érden a törvényben előírtaknak megfelelően jár el a város, tehát biztosítja az óvodai étkeztetést és a szükséges gyermekmegőrzést, ha erre igény van. Fontos lépés volt a bárki által hívható segítségvonal, a zöldszám bevezetése is. Azt láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy sok civil szervezet, köztük jobboldali szervezetek támogatásával az érdi rászorulók ellátása megoldott. Hasonlóakat tudok mondani Tárnokról és Diósdról is. Szerintem mindenki erejéhez és tehetségéhez igazodva látja el a feladatait. Nem látok olyan eget rengető hiányosságot, amit most ebben a helyzetben a nyilvánosság előtt szóvá kellene tennem. Az biztos, hogy mindezt értékelni kell majd a veszélyhelyzet elmúltával, különösen azért, hogy a remélhetőleg nagyon távoli jövőben bekövetkező hasonló helyzeteket jobban tudjuk kezelni.

Nem gondolja, hogy a kormány legújabb intézkedésével, a gépjárműadó elvételével, akkor von el pénzt az önkormányzatoktól, amikor azok az alapfeladataikat is csak nagy nehézségek árán képesek elvégezni, épp a járvány miatt fellépő pluszfeladatok és kiadások miatt?

Nem gondolom így. Mindenki, az egész ország szolidáris azért, hogy a veszélyhelyzet elmúltával a gazdaság vissza tudjon állni a korábbi növekedési pályára, olyan dinamikusan fejlődjön, ahogy az elmúlt 6-8 évben. Ehhez erőforrások kellenek.

A most meghirdetett gazdaságélénkítő program reménykeltő képet tud mutatni, és sikeréhez mindenkinek hozzá kell járulnia. A kormány magán kezdte el az átcsoportosítást, amellyel majdnem 2000 milliárd forintot biztosít a gazdasági helyzet stabilizálására. Emellett a politikai pártok támogatását 50 százalékkal csökkentette, és a Magyar Nemzeti Bank is mintegy 3000 milliárd forintnyi forrást mozgósít, kedvező hiteleken és vállalati támogatásokon keresztül a gazdaság részére. Minden munkahelyet meg kell óvnunk, és amelyik megszűnik, ahelyett új munkahelyeket kell teremtenünk.

Az önkormányzatoknál a gépjárműadó-bevétel visszairányítása tulajdonképpen nem is forráskivonás, mert ez az állam által megállapított állami adó. Eddig a 40 százaléka illette meg az önkormányzatokat, most a kormány úgy döntött, hogy ebben a krízishelyzetben átmenetileg nem hagyja ott az önkormányzatoknál az adóbevétel 40 százalékát. Azt is fontos elmondani, hogy az elmúlt 10 évben Érdre több mint 70 milliárd forint jött fejlesztésekre, továbbá ezen belül, a normatív működési juttatásokat meghaladóan, kifejezetten működésre 3, 2 milliárd forint érkezett a városhoz.

Ha ezt a 70 milliárdot összevetjük a 240 millió forinttal, akkor, úgy gondolom, ez nagyon enyhe bevételkiesés a város számára. Biztos van olyan kiadás a költségvetésben, amit mellőzni lehet. Gondolok itt társadalmi eseményekre, például az Érdi Napokra, egyesületek támogatására, amelyekre tervezett kiadások átmeneti átcsoportosításával Érd városa is hozzá tud járulni a veszélyhelyzet átvészeléséhez. Emellett azért a vannak olyan kiadások, amelyek csökkennek: az óvodákat nem kell olyan intenzitással fenntartani, ott is vannak megtakarítások és másutt is. Azt mondom, hogy most az áldozathozatal, a hősiesség és a felelősségvállalás ideje jött el, nem siránkozni kell, hanem cselekedni. Egyébként ezt más városok polgármesterei pontosan tudják.

Biztos vagyok abban, hogy Csőzik László polgármester úrnak és csapatának megvan az a képessége, hogy a 240 millió forintos átcsoportosítás pótlását megoldják. A tudás és képesség hiánya nem jelenthet akadályt. Ők ennél többre vállalkoztak.

Ön szerint hogyan kell értelmezni Parragh László kijelentését, miszerint: „Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és megy most is, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni”, és hogy „politikai értékrend kérdése, hogy a döntést milyen irányba hozom meg”?

Ezt mondta Parragh László? Én ilyet nem hallottam. Azt adja Parragh László szájába, hogy a kormány csak azoknak fog adni támogatást, akik a kormány politikájával egyetértenek? Én ezt nem hiszem. És ön szerint mi ez a politikai értékrend?

Én nem adok a szájába semmit, csak idézem, amit mondott. Nem tudhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy mit gondolhatott Parragh László.

Valószínűleg olyan értelemben a politikai értékrend helyénvaló kifejezés, hogy mi nem a segélyek pártján állunk, hanem arra törekszünk, hogy munkahelyeket teremtsünk, illetve a megszűnt munkahelyeket pótoljuk. A 2010 előtti válságkezelés erre nem fektetett kellő hangsúlyt, hanem segélyeket osztogatott. Aminek következményeként több mint 10 százalékos volt a munkanélküliség és tetemesre nőtt a költségvetési hiány, magas volt az infláció, a nemzeti össztermék 80 százalékát elérte az állam adóssága. 2010 után megígértük, hogy 1 millió új munkahelyet teremtünk. Ennek a 80 százaléka sikerült. Mert úgy gondoljuk, hogy ha munka van, akkor minden van. Ha ilyen szempontból nézzük a gazdasági akciótervet, azt látjuk, első sorban arra koncentrál, hogy miként tud munkahelyeket megvédeni és teremteni. Így igaz az, hogy politikai értékválasztás volt a kormány döntése az akciótervről. Ezt így kell értelmezni szerintem. Egyébként a koronavírus-járvány következménye, hogy világszerte nagyon sokan veszítik el a munkahelyüket. Ezért hozta létre a kormány a gazdaságvédő akciótervet. A magyar vállalkozások több mint 2000 milliárd forint értékben kapnak, különböző mértékben és módon juttatást. Ez remélhetőleg átsegít minket a nehézségeken, és megoldja azokat a problémákat, amik a koronavírus-járvány nélkül nem lennének.

Néhány héttel ezelőtt, a járvány magyarországi kitörése után nem sokkal egy sajtótájékoztatón a kérdésemre azt mondta, „az iskolák fel vannak készülve a távoktatásra, a kérdés az, hogy a családok is fel vannak-e?”. Az utóbbi hetek tapasztalatai alapján fenntartja az állítását?

Ez akkor egy személyes feltételezés volt. Nem vagyok gyakorló szülő, sőt, iskolába járó unokám sincsen. Szerencsére mindenki számára világossá vált, hogy a magyar emberek találékonyak, és nagyon jól sikerült annak megoldása, hogy az oktatás ne álljon le, a tanév ne vesszen el. Ebben jól vizsgáztak a tanárok, a gyerekek és a szülők is. Nagy elismeréssel vagyok irántuk.

Jogászként miként vélekedik arról, hogy a sokat emlegetett csatornaügyben a bíróságok többször kimondták, a lakosság által befizetett önrészt vagy lakossági hozzájárulást nem lehet útépítésre költeni, az előző érdi városvezetés mégis ezt tette?

Minden egyes ügy más és más. Azokat az ügyeket kellő mélységben nem ismerem, amelyekben az ön által említett ítéletek születtek. Azt gondolom, az érdi csatornázás jogszerű volt, jogszerűen történt a rendelkezésre álló összegek felhasználása. Amennyiben ez nem így volt, a bíróság tud dönteni érdemben az érdi csatornázás jogszerűségéről. Annak, amit a mostani városvezetés sugall, hogy vissza kell adni 250 ezer forintot az embereknek, csak örülni lehet, ha van rá pénz és lehetőség. Még egyszer mondom, minden egyes bírósági ügy egyedi, ezer és egy körülmény igazolhatja az adott bírói ítélet helyességét vagy helytelenségét. Ha lesz kúriai állásfoglalás, döntés arról, hogy mi a követendő jogi megoldás, akkor érdemes lesz majd elgondolkozni azon, hogy a Kúria döntése milyen módon alkalmazható az érdi, a tárnoki és a diósdi csatornaberuházásra.

Ön szerint lehetséges, hogy a Fidesz az olyan ügyek miatt szenvedett vereséget az őszi, önkormányzati választásokon, mint a csatornaügy vagy a Papi földeken épült játszótér ügye?

Miért, mi van a játszótérrel?

Nyomozás folyik, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.

És hogy áll a nyomozás?

Nyomoznak.

Nézze, ha lesz vádemelés, majd tudok róla nyilatkozni. Nem vagyok büntetőjogász. Egyébként pedig nagyon tisztelem az ön munkáját. De a választás óta eltelt több mint öt hónap. Járványügyi vészhelyzet van az országban és itt, Érden is. Mindenki azzal foglalkozik, hogy tud segíteni, beleértve a civileket, a pártokat, az egyházakat. És ön arra kíváncsi most, a mai napon, hogy szerintem miért veszített a Fidesz októberben? Ha a veszélyhelyzetnek vége lesz, kérdését készséggel meg fogom válaszolni.

Aradszki András az interjú után kérte, hogy az alábbi üzenetet osszuk meg az Érdi újság olvasóival, így ennek most eleget teszünk.  Köszönöm az interjú lehetőségét. Engedje meg, hogy megragadjam az alkalmat, hogy húsvét alkalmából XVI. Benedek pápa üzenetével köszöntsem a kedves Olvasókat: „Húsvét egy olyan esemény, amely mélységesen megváltoztatta a történelem irányát, átbillentve azt egyszer s mindenkorra a jó, az élet, a megbocsátás oldalára.”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email