22_03_29_erdmost_nincskep

Érdre költöztek a második legtöbben 2020-ban

22_03_29_erdmost_nincskep

Érdre költöztek a második legtöbben 2020-ban

Az ingatlan.com összesítése szerint 2020-ban a magyar-szlovák határátkelőnek számító Rajka után Érden mérték a legnagyobb népességnövekedést az országban, viszont 2020 januárjához képest 23 százalékkal, 556 ezer forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak a kínálati piacon.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ingatlan.com azt írja, Budapest lakossága 2020-ban majdnem 13 ezer fővel csökkent és a megyeszékhelyeken is kevesebben éltek 2021 januárjában, mint egy évvel korábban, viszont az érintett városok agglomerációjában sok település gyarapodott.

Kitértek rá, a fővárosban már ötödik éve csökken a népesség. A lakosságszám csökkenését részben az agglomerációs övezetekbe történő kiköltözés okozza, ami a nagyvárosi lakásárak emelkedésének is köszönhető.

A népességbővülés alapján felállított országos listát a Győr-Moson-Sopron megyei Rajka vezeti, ahol 6 ezerrel emelkedett a lakosok száma. Megjegyezték, a jelentős növekedésben feltehetően szerepet kapott az ingázókra vonatkozó járványszabály is, amely szerint a pandémiás helyzetben a határtól 30 kilométeres sávban mozoghattak az érintettek.

Rajka után a budapesti agglomeráció települései állnak a sorban, mely szerint 2020-ban Rajka után Érdre költöztek a legtöbben, de Gyömrő, Nagytarcsa, Délegyháza, Veresegyház, Dunaharaszti és Szigetszentmiklós is ott van a top 10-ben.

Kitértek rá, ezek a települések népessége 1-8%-kal, 300-600 fővel emelkedett éves összevetésben 2021 elejéig.

A portál a népességszám változása mellett az ingatlanok árait is vizsgálta, eszerint a top tízes ranglistán szereplő – budapesti vonzáskörzetébe tartozó – települések közül Érden például 2020 januárjához képest 23 százalékkal 556 ezer forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak a kínálati piacon.

Hozzátették, a fővárosból való kiköltözés várhatóan idén is népszerű lesz, hiszen a járvány miatt elrendelt korlátozások hatására egyre többen kezdtek érdeklődni a kerttel rendelkező lakóingatlanok iránt.

A részletes érdi ingatlanhelyzetről az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában beszélgettek Verő Ákos érdi ingatlanossal.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email