Érd vezetése mögött van teljesítmény

Az ország és a helyi települések előtt álló kilátásokat elemezte dr. Aradszki András országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján, bő egy héttel az önkormányzati választások előtt. Mint mondta: a Fidesz kongresszusa fontos üzenetekkel bírt az önkormányzati választások tekintetében.

– A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség az egyetlen kormányképes pártszövetség vezető ereje. Nincs ma Magyarországon még olyan pártszövetség, amelyben benne volna a potenciál arra, hogy ezt az országot úgy tudná vezetni, ahogy mi tesszük: a dinamikus fejlődést, a társadalmi konszenzust, a munkára törekvést képviselve. Ami az ország vezetésében megvalósult, az az önkormányzatok döntő többségében is megvalósult: ezeket hiteles emberek vezetik, akik mögött van teljesítmény és komoly társadalmi bázis – mondta Aradszki András, hozzátéve: ez így van Pest megye 1. választókerületében is.

– Érden T. Mészáros András polgármester és csapata ezt az erőt sugallja: hiteles vezetést, ami mögött van teljesítmény. Érd épül, intézményrendszerét átfogóan fejlesztjük, és a legkorszerűbb igényeknek megfelelő beruházásokat hajtunk végre. E mögött a csapat mögött teljesítmény van, olyan teljesítmény, amit sem az 1990 és 2002 közötti időszakban nem lehetett érzékelni, hogy a 2002-2006-os időszakról ne is beszéljünk – akkor minden fontosabb vagyontárgy értékesítésre került, 2006 óta pedig mindent veszünk vissza, így a város vagyona is gyarapodott – emelte ki Aradszki András, hozzátéve: Törökbálint élete is hasonlóan dinamikusan fejlődik, ahogy Tárnoké is. Pusztazámor a lehetőségeihez képest igyekszik többet tenni, Sóskút esetében viszont érzékelhetőbb változásokat lehetett volna elérni az elmúlt években, így egy dinamikus vezetés jobban szolgálná a település jövőjét. Diósdon láthatóan nagy igény van a változásra, a lakosság alapvetően nem elégedett a jelenlegi vezetéssel – Diósdon megállt az élet, ott egy tetterős Fidesz-KDNP-s csapat igyekszik ezt megfordítani – jegyezte meg.

A képviselő a magyar gazdaság állapotáról, illetve a nyugdíjasokkal kapcsolatos intézkedésekről is beszélt a sajtónak. Mint mondta, Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése kiemelkedő ütemű, szemben az eurorégió gazdasági fejlődésével.

– Magyarország 2019 második negyedévében 5,2 százalékos gazdasági növekedést tudott felmutatni az előző év azonos időszakához képest. A magyar gazdaság növekedésének mértéke a négyszerese az EU-s átlagénak – hangsúlyozta a politikus, megjegyezve: a dinamikus fejlődés a 2010. utáni gazdasági intézkedések és programok eredménye.

– Ehhez az is kellett, hogy a magyar tehetség, szorgalom érvényesülni tudjon, és ne a túladóztatás rabságából kelljen kitörnie – hangsúlyozta, hozzátéve: a lakossági fogyasztás is jelentős szerepet játszik a gazdaság növekedésében, ahogy a beruházások mértéke és dinamikája is.

Aradszki András a családvédelmi akcióterv pozitív hatásait, valamint az adók csökkentését is kiemelte, és megjegyezte azt is: csökkent az eladósodottság, fehéredett a gazdaság – míg 2010 előtt a beszedhető áfa 20 százaléka nem folyt be, ma ez az arány 9 százalék. Ez a költségvetésen keresztül újabb forrásokat teremt a magyar gazdaság számára – tette hozzá a képviselő, aki beszélt arról is, hogy ma Magyarországon 3,6 százalékos a munkanélküliség, vagyis aki képes és tud dolgozni, az talál is munkát.

– Egymillió munkahelyet ígértünk 2010-ben, ma már 800 ezer fölött van a munkahelyek száma – jegyezte meg.

Aradszki András beszélt arról is, hogy mintegy 2,5 millió nyugdíjas átlagosan 20 ezer forint nyugdíjprémiumot kap a közeljövőben.

Az EU-s helyzettel kapcsolatban a képviselő elmondta: ma már nyilvánvaló, hogy az EP-választásokon nem került markáns többségbe egyik oldal sem, ezért együttműködésről lehet csak szó, aminek alapja, hogy tiszteletben tartjuk egymás nemzeti érdekeit. – jegyezte meg.

Az EU-s helyzettel kapcsolatban a képviselő elmondta: ma már nyilvánvaló, hogy az EP-választásokon nem került markáns többségbe egyik oldal sem, ezért együttműködésről lehet csak szó, aminek alapja, hogy tiszteletben tartjuk egymás nemzeti érdekeit.

– Szemben a többi állam baloldali, liberális képviselőivel, a magyar baloldali, liberális képviselők kifejezetten a magyar állam, nemzet érdekei ellen lépnek fel, és olyan javaslatokat támogatnak, amelyek a magyar állam számára kifejezetten kedvezőtlenek, és nyíltan migránsbarát programot támogatnak. Az EU-ban el akarják érni Gyurcsány Ferencné vezetésével, hogy az uniós támogatásokat közvetlenül az önkormányzatok igényeljék és kapják meg, az államnak ebbe ne legyen beleszólása. Ha ez a folyamat elindul, elsősorban azok az önkormányzatok kaphatnak majd ilyen támogatást, amelyek vállalják az illegális bevándorlók befogadását, letelepítését, szociális segélyhálózatuk kiépítését. Ez eredendően megváltoztatná hazánk nemzeti, magyar és keresztény jellegét – tette hozzá.