Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát
- info@erdmost.hu
A héten elkezdte a felkészülést az ÉRD női kézilabdacsapata, amelynek két új játékosai, Alexandra Vukajlovics és Monori Orsolya is beszélt az első tapasztalatokról és célokról az Érd Tv-nek, ahogy Horváth Roland is felvázolta a következő szezon terveit.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Egy épület gyulladt ki a Gyopár utcában, valamint egy magas fenyőfa is lángra kapott.
Aki szeretne többet megtudni a Duna-part élővilágáról, most itt a jó alkalom: Tóth Péter erdészetvezető és Szerényi Júlia biológus vezetésével sétálhatunk végig szeptember 26-án, szombaton
További cikkeink
Összegyűjtöttünk minden fontos információt, amit a biztonságunk érdekében nem árt szem előtt tartani.
Több mint húsz előterjesztést tárgyalnak ma a városatyák, a településterv módosításától a menstruációs szegénység mérsékléséig.
A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző
Érd MJV Önkormányzata pályázatot ír ki az Érd, Alsó u. 2. sz. alatti, 22712
Hétfő este lepkelest tartottak az Urbio Bauhaus program keretében, szakemberek bevonásával.
A férfi még augusztusban a 112-es segélyhívón jelentette be saját házának felrobbantását, most gyorsított