A központilag koordinált országos program keretében szeptember 8-án, kedden földi kémiai gyérítés lesz Érden.
- info@erdmost.hu
Exkluzív videóinterjút készített az Érdi TV Dr. Szakmány Tamás orvosprofesszorral, kinek neve az érdiek számára ismerősen csenghet. A Brit Birodalmi Lovagrenddel kitüntetett, jelenleg Walesben élő magyar aneszteziológus ugyanis az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója volt.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Krasznainé Simonyai Tímea képeiből nyílt kiállítás a Szociális Gondozó Központban. Az alkotó terápiás céllal kezdett festeni, és meggyógyult ismeretlen eredetű betegségéből.
A szolidaritási hozzájárulás több, gazdaságilag erős település relatív visszaeséséhez vezetett.
További cikkeink
Mutatjuk, mikor zavarhatja éjszakai munkavégzés a vasútvonal mentén lakó érdiek pihenését.
Harmincnál is több utcában pedig közműépítési munkálatok nehezíthetik a közlekedést.
Csőtörés történt a Hóvirág utcában, az ÉTV szakemberei már dolgoznak a hiba elhárításán.
Szeptember 12-én hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a mozgás köré épülő családi napot.
A művészetterápia szó szerint gyógyír is lehet – erről tanúskodnak Krasznainé Simonyai Tímea képei,