22_03_29_erdmost_nincskep

4 év 6 hónap börtönbüntetés az érdi gázolónak

22_03_29_erdmost_nincskep

4 év 6 hónap börtönbüntetés az érdi gázolónak

Egy évvel az elkövetés után az Érdi Járásbíróság ítéletet hozott a 28 éves vádlott ügyében, aki a megengedett sebességkorlátot jelentősen túllépve, ittasan és kábítószer hatása alatt halált okozó közúti balesetet okozott Érden, a Bajcsy-Zsilinszky úton.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Napra pontosan egy évvel az elkövetés után az Érdi Járásbíróság ítéletet hozott a 28 éves vádlott ügyében, aki a megengedett 50 km/órás sebességet jelentősen túllépve 125-130 km/órás sebességgel közlekedett Érd lakott területén belül úgy, hogy a szervezetében szeszesitalból származó alkohol volt, emellett kábítószer hatása alatt vezette a gépkocsit. Ennek során az úton áthaladó idős sértettet elütötte, majd az ütközés után átkerült a szemben lévő forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a másik sértett gépkocsijával – mondta el az Érd FM 101.3 riporterének dr. Kenese Attila, a Budapest Környéki Törvényszék sajtószóvivője.

Mint a szóvivő ismertette, a frontális ütközéskor a vádlott sebessége meghaladta a lakott területen belül megengedett sebességet, a becsapódáskor körülbelül 77-79 km/órával haladt, ennek során az ügyben két sértett szenvedett sérülést. Az idős sértett a helyszínen életét vesztette, a másik sértettnél súlyos sérülések keletkeztek és maradandó fogyatékosság alakult ki. 

A vádlott ezenkívül az ott lévő ingatlan kerítésében is anyagi kárt okozott.

– A bíróság ítéletében annyiban eltért az ügyészi indítványtól, hogy mindkét sértett esetében megállapított egyfajta sértetti közrehatást, amelyet a vádlott javára enyhítő körülményként figyelembe vett. A bűncselekményt a törvény 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, a bíróság a vádlottat 4 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, 10 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és 4 évre a közügyek gyakorlásától – fogalmazott Kenese Attila.

A szóvivő azt is elmondta, hogy a bíróság eltért a vádirati tényállástól abban, hogy megállapította, az idős sértett a gyalogosokra vonatkozó szabályokat megszegte, ugyanis ebben a forgalmi helyzetben nem volt elsőbbségi helyzetben az úton való átkelés során. Ezt enyhítő körülményként vette figyelembe a szakértői véleményekre figyelemmel a bíróság. A szembe jövő forgalomban közlekedő sértett esetében a bíróság azt állapította meg, hogy nem volt bekötve a biztonsági öve, ez a szakértői vélemény alapján a maradandó károsodáshoz hozzájárult.

– Az ítélet ellen valamennyi fél fellebbezett: az ügyészség súlyosbítást kért, a sértetti közrehatást vitatta. A vádlott és védője az ítélet ellen enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, illetve vitatták a tényállást a tekintetben, hogy a vádlott ilyen nagy sebességgel közlekedett volna. Így tehát az ítélet nem jogerős, felterjesztésre kerül a Budapest Környéki Törvényszékre, mint másodfokú bíróságra – tette hozzá Kenese Attila.

A bíróság az ítélet után döntött a vádlottal szembeni kényszerintézkedésről, megszüntette letartóztatását, ugyanis egy évig kényszerintézkedés hatálya alatt volt. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a jogerős ítéletig nincs szükség kényszerintézkedés alkalmazására. Ezt a döntést az ügyészség megfellebbezte – tudtuk meg a szóvivőtől.

A Budapest Környéki Törvényszék szóvivője rádiónknak azt is elmondta, hogy a bíróság az ítélet után elrendelte a vádlott szabadlábra helyezését, és az ügyészség fellebbezése ellenére is szabadon távozhatott. Az ítéletet a bíróság soron kívül felterjeszti a másodfokú bíróságra, így az eljárás minden bizonnyal már a jövő évre tehető.

A Kenese Attilával készült interjút teljes hosszában itt hallgathatja meg:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email