Április 24., szombat óta összesen 1 134 ezer adag oltóanyag érkezett Magyarországra, közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Részletezték: 600 ezer adag Sinopharm, 480 ezer dózis Szputnyik C, 355 ezer adag Pfizer és 19 ezer AstraZeneca oltóanyag érkezett.
Author: info@erdmost.hu
A tavalyi kampányfinisben, ünnepélyes keretek között átadott Bagoly utcai rendelő vesszőfutása még a latin szappanoperák forgatókönyveit is simán kenterbe verhette volna. Most talán pont kerülhet a történet végére, azaz hamarosan megnyithat a rendelő.
A tavaly elindított Finomságok éretleneknek és érdeklődő éretteknek című program idén három részből áll, az elemző foglalkozásokra két-két témával készülnek.
Mint ismert, amikor a beoltottak száma eléri a 4 millió főt, új védelmi intézkedések lépnek életbe. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők például mentesülhetnek egyes korlátozások alól, mint a sportesemények.
Erdélyi székely családból született Budapesten. Egész életét a művészetnek szentelte. Számos kiállítás gazdagította életútját, művei nem csak hazai köz- és magángyűjteményekben, hanem a világ több országában is megtalálhatóak. Darabont Tamás festőművész 90 éves!
11–2-es vereséggel kezdte meg a rájátszás B-csoportjának küzdelmeit a Budapesti Honvéd SE érdi vízilabda szakosztályának 2007-es csapata, amely Leányfalun kapott ki az YBL WPC első csapatától.
Három arany-, négy ezüst-, valamint öt bronzérmet szereztek az Érdi Úszó Sport Kft. sportolói a kaposvári Csík Ferenc Versenyuszodában rendezett Kaposvár Kupa idei első fordulóján.
Egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek az Érdi Box Klub ökölvívói a budapesti Madárfészek Akadémián rendezett Énekes István Emlékversenyen.
57 perces küzdelemben, szetthátrányból fordítva nyerte meg első mérkőzését 2:1-re az orosz Natalija Perminova ellen a tollaslabdázók kijevi Európa-bajnokságán a magyar színeket egyedüliként képviselő Érdi VSE-s tollaslabdázó, Kőrösi Ágnes.
Az NB III Nyugati csoportját 8 ponttal vezető III. kerületi TVE vendégeként folytatja bajnoki szereplését az Érdi VSE, amely április 28-án, 17 órától lép pályára Óbudán.