A Közbeszerzési Döntőbizottság 2 millió forintos bírságot szabott ki, és közben az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság is közel 50 millió forint visszafizetését helyezte kilátásba a Fácán utcai óvoda felújításának kartellezés gyanús közbeszerzése miatt - értesült róla az atlatszo.hu.
Author: info@erdmost.hu
Vasárnap önkéntesek segítségével tették rendbe az érdi mentőállomás udvarát. Kerítést takarítottak, füvet nyírtak, ágakat vagdostak le a segíteni vágyó barátok, rokonok, bajtársak, hogy a mentősök a hosszú műszakokat még szebb környezetben tölthessék el.
Az év végéig szabad az átjárás a Szép-kártya egyes alszámlái között, így mintegy egymillió munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért vasárnaptól - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
A világon 146 110 536 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 096 693, a gyógyultaké 84 123 195 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
A legjobb tizenhat között búcsúzott a budapesti BOK Csarnokban rendezett korosztályos karate Európa-bajnokságon az MTK Budapest érdi sportolója, Botos Botond.
Az NB II-es Szolnoki MÁV FC és az NB III-as Jászberényi FC elleni felkészülési mérkőzések mellett az edzéseken is bizonyított, s megállapodott az Érdi VSE vezetőségével az együttes új igazolása, a 21 éves védekező középpályás, Durso Giuliano.
A magyar felnőtt lakosság 61,7%-a biztosan be akarja magát oltatni, vagy már meg is történt ez - derül ki a KSH hetente elvégzett felmérésének legfrissebb fordulójából. A vakcinát biztosan felvenni kívánók aránya most először emelkedett 60% fölé. Igaz, az oltásra nyitottak tábora ezzel nem bővült.
Nem kis bravúrt bemutatva félidei ötgólos hátrányát ledolgozta és 33-33-as döntetlent ért el a dobogó 3. helyén álló MTK Budapest vendégeként az ÉRD a női kézilabda NB I 19. fordulójában. Horváth Rolandék pontszerzésükkel a tabella 8. helyére léptek előre.
Óriási figyelem kíséri azt a bejelentést, ami szerint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezte az illegális kutak moratóriumának 2020-ig szóló meghosszabbítását.
18 órától a tabella 3. helyén állü MTK Budapest vendégeként lép pályára az Elektromos Sportcsarnokban a tizedik helyezett ÉRD a női kézilabda NB I 19. fordulójában.