Két ember, két egyéniség, két fotográfus – a munkáikból a művelődési központban rendezett tárlat mégis oly egységes anyaggá állt össze, hogy még abban sem lehetünk biztosak, hogy ők maguk – Kiss Borbála és Révész László – nem keverik néha össze, hogy melyik felvételt, melyikük készítette.
Author: info@erdmost.hu
Idén is meghatározott utcalista alapján gyűjtik a zöldhulladékot. Mostantól azonban jobban oda kell figyelnünk, mert már sem a fenyő-, sem a tujaágat, sőt a fatuskót nem szállítja el a zöldjárat.
Kigyulladt egy háromszáz négyzetméteres panzió tetőtere Budaörsön – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Újabb szakaszba lépett a Fácán utcai óvoda felújítása miatt indult uniós vizsgálat. Most a projektet felügyelő Pénzügyminisztériumnál pattog a labda, miután az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság kartellgyanúsnak minősítette a beruházást. Úgy tűnik, a város pereskedni lesz kénytelen.
A talált madárfiókák többsége nem árva, ezért a legnagyobb segítség számukra az, ha nem visszük haza őket. Megérinteni szabad a madárkát: ha viharos időben kipottyant a fészekből, helyezzük vesszőkosárba, és azt tegyük az ágak közé. Az is jó megoldás, ha nyílt helyről egy közeli bokor alá visszük.
Április 27-én, magyar idő szerint 10.30-tól az Érdi VSE válogatott tollaslabdázójának, Kőrösi Ágnesnek a világranglista 63. helyén álló orosz Natalija Perminova elleni mérkőzésével kezdődik a tollaslabdázók Európa-bajnoksága Kijevben.
Április 24-én, 76 éves korában elhunyt a Nemzet Sportolója, Monspart Sarolta. A tájfutó világbajnokra az Érdi Szenior Akadémián Élj Egészségesen! Mozogni öröm - idősen is! címmel tartott előadásával emlékezünk az Érd Tv műsorán április 27-én 11 órától és 16 óra 5 perctől.
Ha elérjük a 4 millió beoltottat, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők egyes korlátozások alól felmentést kapnak. De mi a helyzet a játszóházakkal, hiszen a gyermekek nem kapnak védettségi igazolványt, azaz mehetnének, de ehhez a szülő, kísérő védettségi igazolványára is szükség lehet.
Javíthatnak a kézisek, emléktorna a Batthyányban, a sereghajtó ellen folytatja a Delta és a VMG is, 8-8 meccsel gyarapodik a jégkorongozók tudása, elkezdik a rájátszást a pólósok, Kaposváron az úszók, dartsverseny az Arénában, kezdődik a szezon az akrobatikus tornászoknak – a hétvége sportprogramja.
Bár korábban arról tájékoztatott a MÁV Inform, hogy röviddel fél tíz előtt befejeződött a helyszínelés, így fokozatosan, kora délutánig helyreállhat a menetrend, délután fél háromkor még rengetegen vártak a késő vonatokra a Déli pályaudvaron. Azóta valóban helyreállt a menetrend.