A május 10-i héttől újra lehetnek nyugdíjasklubok és kisgyermekeknek szóló foglalkozások a Szepes Gyula Művelődési Központban – tudta meg az Érd Tv Wolf Katától, a Művelődési ház igazgatójától, aki beszélt a nyárra tervezett eseményekről és az újraindulás részleteiről is.
Author: info@erdmost.hu
Rusvai Miklós virológus adott interjút az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában. A szakértőt többek között az indiai kettős mutánsról, a Sinopharm és AstraZeneca-vakcinákról és az esetleges 3. körös oltásról is kérdezték.
Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya rongálás vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik 2020. január 1-jén 5 óra és 5 óra 30 perc közötti időben egy érdi bevásárlóközpont lépcsőházának falait, a kukákat, valamint a tűzoltó készülékeket is megrongálták.
Mint beszámoltunk róla, május 3-tól újraindulhat az egynapos sebészeti ellátás. Bárány Zsolt, a dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója közölte, az ellátás védettségi igazolvánnyal, ennek hiányában negatív PCR-teszttel és gyorsteszttel vehető igénybe.
A középfokú köznevelési intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányainak eredményes befejezésének segítésére, a rendőri pálya választásának ösztönzésére hirdetett pályázatot a 2021/22-es tanévre a Pest megyei Rendőr-főkapitányság.
Nyílik a hóvirág és a csillagvirág, amit bárki, bármikor megcsodálhat maga is a Beliczay-szigeten, de ha szombaton 10-től teszi ezt, akkor Kecskés Ferenc botanikus szakavatott vezetésével lehet része ebben az élményben. Vagy a Cinege tanyára is el lehet látogatni bocinézőbe.
Az elmúlt 24 órában 96 001 ember kapta meg az oltás első és 48 755-en a vakcina második adagját, így már 3 870 222-en kaptak legalább egy oltást, közülük pedig 1 822 655-en pedig a második dózist. 22 379 tesztből 2584 lett pozitív és elhunyt 186 többségében idős, krónikus beteg.
Május 3-án, hétfőn 195 százhalombattai diák kezdi meg idei érettségi vizsgáját, melyhez a hagyományokhoz híven a település önkormányzata egy-egy gravírozott tollal kíván sok sikert – számolt be róla közösségi oldalán Vezér Mihály.
A női kézilabdacsapat körül kialakult nyilatkozatháborúval kezdődött, de szó volt Mészáros Lőrincről, hazugságokról, zsarolásról, a szivárványról és arról, mi a városvezetés valódi szándéka.
A beoltottak is ellenőrizhetik, hogy rögzítették-e a védőoltás beadásának tényét, ami azért fontos, mert a Védettségi igazolvány gyártása csakis azon adatok alapján történhet, amiket az oltóponton rögzítettek – hívja fel a figyelmet a Kormányzati Tájékoztató Központ.