A városközpontban és a Bem téren zöldhulladékot szed, a Hírnök és Ügyész utcákban utakat állít helyre december 29-én az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény, emellett közműépítés miatt számos helyszínen lehet forgalomkorlátozásra számítani.
Author: info@erdmost.hu
Érd Megyei Jogú Város Polgármestere Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 82. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet jegyzői munkakör betöltésére.
Csőzik László polgármester és a Szövetség Érdért frakció tagjai is egyetértenek a fideszes képviselőcsoport kezdeményezésével és egyhangúlag támogatják, hogy Mórás Zsolt posztumusz díszpolgári címet kapjon – számolt be róla közösségi oldalán a polgármester.
Többéves munka után 2021-ben két helytörténeti könyv, a Törökbálinti Portrék és a Régészeti feltárások Törökbálinton is megjelent a helyi önkormányzat támogatásával.
2022. január 1-jétől a kevert csomagolási hulladékok közé, azaz a sárgafedelű műanyaggyűjtőbe kell gyűjteniük a tetrapak-palackokat (tejes, gyümölcsleves kartondobozok) a kékfedeles papírgyűjtő helyett a Budapesti Közművekhez tartozó FKF előfizetőinek, ha szeretnék szelektíven gyűjteni a hulladékot.
December 27-én lezárult az Érd és Környéke Ipartestület és az önkormányzat közös szavazása a Vegyélérdit facebook csoportban, ahol többezer szavazat érkezett a legkedveltebb kereskedőre, szolgáltatóra és vendéglátóra, míg a legszebb érdi lakóházak kategóriában december 31-ig várják a jelöléseket.
December 29-én, szerdán 12 és 14 óra között “Szeretetlakomát” tartanak a Fundoklia téren, ahol Dr. Asztalos Éva, önkormányzati képviselő, Pest megye 1. számú választókerületének független országgyűlési képviselő-jelöltje a Majlát családdal közösen közel 200 adag babgulyást oszt a rászorulóknak.
Az év végi ünnepek közeledtével az ajándék- és élelmiszervásárlások miatt a bevásárló- és üzlet központok környékén megnövekszik a személy és gépjárműforgalom. Sok bűnöző illetve alkalmi tolvaj is akcióba lendül ilyenkor. Pénztárcák, mobiltelefonok, bankkártyák kerülhetnek veszélybe.
Az ÉKFI munkatársai a két ünnep között is folyttatják a munkát. December 28-án, kedden zöldhulladékot szednek és utakat állítanak helyre.
December 29-én, 16 órától gyertyagyújtással emlékeznek meg az ÉRD Arénánál a december 24-én elhunyt korábbi önkormányzati képviselőre, az Érdi VSE ügyvezető elnök-helyettesére, a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola pedagógusára, Mórás Zsoltra.