Múlt héten Csőzik László polgármester közbenjárásával egy érdi vállalkozó húsz karácsonyfát ajánlott fel rászoruló érdi családok számára. Az akció most folytatódott és újabb tizenöt rászoruló idős karácsonyát teszi szebbé a Szociális Gondozó Központ.
Author: info@erdmost.hu
2141 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon az elmúlt 24 órában, ebből 288 esetet Pest megyében regisztráltak. Elhunyt 183 többségében idős, krónikus beteg.
Erős kezdés – az Érdi Szenior Akadémia tavaszi félévének első előadója az egykori tájfutólegenda, Monspart Sarolta volt. A hallgatóság soraiban ülök ifjú korukból emlékezhettek a 14-szeres magyar bajnok, világbajnok távfutóra, 6-szoros sífutó magyar bajnokra, az első európai nőre, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. S emlékezhetnek a kullancscsípés okozta szörnyű betegségére, amely kettétörte versenyzői pályafutását, de elszántságát, életkedvét nem tudta elvenni.
Lepkét könnyebb fotózni, mint madarat – vallja Sebők Ferenc, arról, miért kedveli a pillangók fényképezését, persze hozzáteszi azt is, hogy szépek ezek a fürgén cikázó rovarok, s így már értjük is, miért ezek a képek vannak többségben a művelődési központ folyosói galériájában, a Duna–Art Fotóklub házi kiállítóhelyén bemutatott anyagban, amelyek Érd természeti értéket képviselő helyszínein, a Beliczay-szigeten, a Fundoklia-völgyben és a levendulásban készültek.
Csőtörés történt Érden, a Báthori István utcában december 21-én, a hajnali órákban – közölte honlapján az Érd és Térsége Víziközmű Kft.
Budapest főpolgármestere mellett 14 kerületvezető és 23 vidéki nagyváros polgármestere írta alá a kormány forráselvonása elleni nyilatkozatot. December 23-án tiltakozásuk jeléül elsötétülnek a települések díszkivilágításai. A polgármesterek közös felhívását Csőzik László is saját ügyének tekinti.
A Poly–Art Alapítvány 25 éve rendez pódiumesteket, korábban évente hármat, amelyeknek a kezdeti időkben a Pataki Cukrászda adott otthont, majd a városi könyvtár fogadja őket rendszeresen, jelenleg évi két alkalommal, áprilisban és decemberben.
Egy kárpátaljai kis faluban élt gyermekkorában, sok nyelvű környezetben nőtt fel, talán nem véletlen, hogy egyetem után az idegenforgalomban helyezkedett el, és bejárta a volt Szovjetunió köztársaságait. Aztán jött egy magyar fiú, a szerelem, a házasság; Budapestre, majd Érdre költözött, ahol több mint egy évtizede dolgozik a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztésén, és az uniós pályázati lehetőségek felkutatásán. Baracskayné Komonyi Angelával, az Érd Városáért Kitüntetés Külkapcsolati Tagozata Díj idei kitüntetettjével beszélgettünk.
A Pest megyei vizsgálók befejezték a nyomozást annak az 55 éves százhalombattai férfinek az ügyében, aki molesztált egy gyermeket. Az eset még 2018 nyarán történt. A javaslat vádemelés.
A jövő hét elején még marad a szürke és enyhe idő. Majd a hét második felében, Karácsony első napján már lehet néhol havas eső, hó is. A hétvégére kissé hűl is az idő, akár mínusz 7 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.