4668 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, elhunyt 123 beteg. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk.
Author: info@erdmost.hu
Újabb 500 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra márciusban - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közösségi oldalán.
A nyár elején egy áruházlánc vezetői keresték meg Bács István alpolgármestert, hogy támogatnák egy köznevelési intézmény felújítási munkáit. A felajánlást a Vörösmarty Mihály Gimnázium kapta, ahol a régi tornaöltözők modernizálása fejeződött így be.
Elek István, a Szabó Gábor-díjas szaxofonos, a nádfúvós hangszerek egész arzenálját szólaltatja meg: főként tenorszaxofonon játszik, de nem idegen számára a klarinét, az alt-, a szoprán- és a baritonszaxofon sem.Az érdi fesztiválra feltörekvő zenészeket hoz magával.
2021. február 25-én, 46 esztendős korában elhunyt az Érd Médiacentrum egykori munkatársa, Vultur Csaba. A hírről felesége, Bejczi Szilvia közösségi oldalán számolt be. Osztozunk a gyászban!
Idén száz elsős kisdiák kezdte meg a tanévet a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában, ahol öt új tanítóval és egy új gyógypedagógussal is bővült a tantestület. Az igazgató az ünnepségen bejelentette, hogy egy barkácsáruház támogatásának köszönhetően nyáron megújultak a régi épület vizesblokkjai.
A Hősök hiphop formáció 2001-ben jött létre két rap duó, az Ammóniaszökevények (Joeker, Eckü) és az Őrült oldal (Mentha, Brash) összeolvadásából. Abban az időben az emberek szinte ki voltak éhezve itthon a rapre, míg kint már nagy népszerűségnek örvendett műfaj.
2020. május 24-e óta 2021. január 31-ig 44-gyel nőtt a koronavírussal összefüggésben elhunytak száma Érden, ezalatt 2029 fertőzöttet regisztráltak a településen - közölte az Átlátszó adatigénylésére az országos tisztifőorvos. A portál igénylésére az érdi járási hivatal nem válaszolt.
Álhírt terjesztenek dr. Aradszki Andrásról, Pest megye 1-es számú választókerületének KDNP-s országgyűlési képviselőjéről, mely szerint nem indul a 2022-es választásokon. A képviselő közösségi oldalán cáfolta a híreket. "Jól vagyok és sok tervvel indulok 2022-ben" - írta.
Több mint tíz éve indult a Karibi Tánc Klub, és öt éve már Érden is vannak kezdő és haladó tanfolyamok is a Szepes Gyula Művelődési Központban. Idén is készülnek egy flashmobbal az Érdi Napokon, ahová a tánciskolába járókon kívül bárki beállhat táncolni.