22_03_29_erdmost_nincskep

„Belső tűz” lobbant lángra a zenei könyvtárban

22_03_29_erdmost_nincskep

„Belső tűz” lobbant lángra a zenei könyvtárban

Nem kell megijedni, nem keletkezett kár a Csuka Zoltán Városi Könyvtár zenei tagintézményében, csak épp koncertet adott ott a többszörös eMeRTon-díjas szaxofonművész Elek István mellett két "feltörekvő" fiatal zenész, Arday Dániel nagybőgőn és Márkosi András dobon.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A két fiatal muzsikus, bár csak idén diplomázik, nem is annyira feltörekvő zenész benyomását keltette a koncerten, hiszen kiforrott stílussal, profizmussal és átéléssel játszott. Nemhiába választotta őket triójába ezúttal Elek István, szaxofonművész, egyetemi tanár, a Magyar Jazz Szövetség vezetőségének tagja. 

Hogy mennyire kiforrott is már most, ilyen arcpirítóan fiatalon, a stílusuk, azt épp a Belső tűzzel, Arday Dániel saját szerzeményével mutatták meg a fiúk. Aztán abba is beavatták a közönséget, hogyan készült a mű. Történt ugyanis, hogy Arday Dániel annak idején basszusgitáros volt, de érezte, más az ő hangszere, viszont szülei nem fogadták kitörő lelkesedéssel, amikor közölte otthon, ő inkább bőgőzne ezentúl. Dániel ezt a vívódást örökítette meg a koncerten nagy sikerrel előadott szerzeményében. Márkosi András is a gitárnak fordított hátat, és választotta helyette a dobot, amin édesapja is játszik. Ma már nemcsak ők, de családjuk és közönségük, tanáraik is tudják, jól döntöttek.

A trió összetételét (,hogy kimaradt a zongora) nemcsak a tagok tehetsége, de épp az a Sony Rollins is igazolta, akitől több dal is elhangzott az est folyamán. Amikor egyszer Rollinstól megkérdezték, miért kerüli ennyire a zongorás felállást, úgy fogalmazott, hogy: „A zongora vezeti az embert. Engem is vezet. De én nem akarom, hogy vezessen. Senki se vezessen, márpedig a zongora hajlik erre, a maga 88 billentyűjével.” 

Az Elek István Trió olyannyira jól működött, pedig tagjai most először koncerteztek közösen, hogy még az is elképzelhető, lesz folytatása ennek az együttműködésnek, legalábbis Elek István szerint – és nem hiszem, hogy akár Arday Dánielnek, akár Márkosi Andrásnak ellenére lenne az ötlet. 

Az. V. Érdi Jazz Fesztiválra, ami péntektől a múzeumkert kocsiszínjébe költözik, ma este 8 órakor a jazz-folk nagyágyúi érkeznek: Borbély Mihály és Dresch Mihály személyében. A kvartettben láthatjuk, hallhatjuk még Horváth Balázs bőgőst és G. Szabó Hunor dobost, akikhez ezúttal Tálas Áron jazz-zongorista, dobos, zeneszerző, tanár csatlakozik.

 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email