A múlt hét az újrahasznosításról szólt a Meseház oviban a hulladékcsökkentési hét kapcsán. De nemcsak a környezetvédelem, az egészséges életmód is hangsúlyos szerepet kapott az oviban, ahol dr. Neumann Rita gyermekorvossal vitatták meg a kicsik és nagyok, mitől kicsattanóan egészségesek.
Author: info@erdmost.hu
Az Érdi Települési Értéktár Bizottság egyhangú döntése értelmében bekerült a helyi értéktárba az Elvira major és az ott folyó szakmai, génmegőrző, kutató, nemesítő és szaporító tevékenység. Sőt, a bizottság javasolta az Elvira felterjesztését a megyei értéktárba is.
A koronavírus-járvány idén sem veszélyezteti a tojásellátást, a kínálat az emelkedő fogyasztást is fedezi - közölte a Magyar Tojásszövetség. Az ünnep idején a korábbi évek tapasztalata szerint 100-150 millió darab tojás fogy, ami 4-7 százaléka a körülbelül 2,3 milliárdos éves mennyiségnek.
Az adventi időszakra készülve a főtéri fenyőfát is ünnepi díszbe öltöztették a művelődési központ munkatársai. A fenyőre új díszek kerültek, főként a piros és az arany színek dominálnak, csengettyűk és cukornyalókák is díszítik a város karácsonyfáját.
Megjelent egy sokakat érintő, mégis érzékeny témáról: a pánikbetegségről, illetve egy nőről, aki nemcsak ezt, de ezzel együtt még egy tucat más nagyon kemény harcot vívott meg, és került ki mindből megerősödve, győztesen. Azóta másoknak segít, hogy ők is szembeszálljanak a betegséggel.
Autóbusznak ütközött egy személygépkocsi a XXII. kerületben, a Nagytétényi úton - tájékoztatott a Katasztrófavédelem VÉSZ alkalmazása.
A héten elkészül a zajvédő fal és a korlátok is a Hárosi M0-ás hídon - tájékoztatott a Magyar Építők.
A Keleti pályaudvaron hálózati hiba miatt nem működik a jegyértékesítés a belföldi jegypénztárakban.
Kihirdették az IRKA idei pályázatának eredményét. A nyertes költőket és írókat - a hagyományokhoz híven – újra az érdi és környékbeli képzőművészek alkotásaival díjazták.
Az újvárosi Jézus Szíve Templomban idén is, mint ahogy már évek óta, koncertekkel lehet ünnepi hangulatba kerülni az adventi időszakban. A vasárnapi misék után, illetve közben minden héten más-más kórus lép fel itt.