Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központnál két bájos nyuszi várja a gyerekeket és a gyermeklelkű felnőtteket. Lehet fotózkodni!
Author: info@erdmost.hu
3:0-s győzelmet aratott a Delta RSE Érd a Széchenyi Győr felett a női röplabda NB II Nyugat Alsóház 7. fordulójában. Dömötör-Mátrai Beáta házigazda együttese csupán az első szettben izzadt meg, összességében simán begyűjtötte a három bajnoki pontot.
Nem szabad tovább halogatni a közbeszerzések kiírását és a szerződések megkötését – hangsúlyozta Simó Károly. Az Érdi Fidesz szóvivője mindezt a város fejlesztésére biztosított 40 milliárd forint kapcsán emelte ki pénteki sajtótájékoztatóján.
Az új városvezetéssel való együttműködés feltételeiről, a következő hét törvényjavaslatairól és a Magyar Falu Programról is beszélt sajtótájékoztatóján Aradszki András országgyűlési képviselő.
Április 4-én, 16.30-tól az utolsó előtti Sza-Bi Qualit Ménfőcsanakot látja vendégül az NB III Nyugati csoportjának 27. fordulójában a kilencedik helyen álló Érdi VSE. A mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!
Négy arany- és két ezüstérmet szereztek a BudaSkate SE (BSSE) és a Hoffmann Korcsolya Akadémia (HKA) mű- és szinkronkorcsolyázói a halásztelki Nyuszi Csuszi elnevezésű versenyen.
Két meccsel törleszti szurkolói felé hosszas távolmaradását a Delta RSE Érd, amely öt idegenbeli és egy hazai bajnokit követően hétvégén két mérkőzést játszik a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. A BHSE-Érd vízilabdázói is honi környezetben méretik meg magukat.
Müller Cecília azt kérte a lakosságtól, hogy nagy fegyelmezettséggel tartsa be a szigorításokat ünnep idején is, és a lehető legszűkebb családi körben ünnepeljen.
Egymásba csúszott négy személyautó az M7-es autópálya 28-as kilométere közelében, Martonvásár térségében, a Balaton felé vezető oldalon.
Remekül kezdett, rögtön a mérkőzés elején komoly előnyt dolgozott ki, mégsem jutott tovább Románia ellen a magyar női kézilabda-válogatott a Japánban rendezett világbajnokság csoportkörének záró fordulójában.