Négy arany- és egy ezüstérmet szereztek a Budapesti Kempo SE érdi szakosztályának versenyzői a szigetszentmiklósi UWSKF nemzetközi bajnokságon.
Author: info@erdmost.hu
Szombaton délelőtt a Teleki Sámuel Általános Iskola 2. osztályosai ismerkedhettek játékos feladatok formájában a halászattal és a haltenyésztéssel egy pályaorientációs nap keretében, az Érd és Környéke Horgászegyesület jóvoltából.
Elmarad az április 7-ére kiírt FTC-Rail Cargo Hungaria elleni bajnoki mérkőzése az ÉRD női kézilabda csapatának. Horváth Roland együttesének negyedik karanténja ugyan április 5-én lejár, az ÉRD azonban nem köteles pályára lépni, így a találkozó elmarad.
Vasárnap délután Fórizs Gyula Zsolt baptista lelkipásztor közreműködésével meggyújtották az adventi koszorún a második gyertyát is, ami a reményt szimbolizálja.
Egy hétvége alatt két hazai bajnoki mérkőzést vívott a női röplabda NB II Nyugat A-csoportjában szereplő Delta RSE Érd, amely előbb a térségi rangadón kapott ki a Budaörstől, majd a Szombathelyet múlta felül.
533 230 újabb esettel 130 677 409-re emelkedett a világban a koronavírus-fertőzöttek száma, miközben 8664 újabb elhunyttal az áldozatok száma 2 845 625-re nőtt – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerinti április 4., reggeli összesítéséből.
Bemutatkoznak az Érd Médiacentrum munkatársai. Ismerjék meg közelebbről Katona Szabolcs rendezőt, aki ösztöndíjjal került a Színművészeti Egyetem dramaturg osztályába, és aki számos országos szakmai sikerrel is büszkélkedhet.
Két arany- és egy ezüstérmet szereztek az Érdi Spartacus gyermek korú birkózói a Mezőfalván rendezett Majosházi István Birkózó Gálán.
Százharminc diákra tűzték fel a szalagot a Kós Károly szakgimnázium és szakközépiskola szalagavató ünnepségén az Érd Arénában. A diákok keringővel és osztálytáncokkal készültek és az élőzene mellett a hagyományos meglepetés tanártáncot is megtartották a Kós pedagógusai.
Előbb északon, majd délelőtt a déli területeken is szakadozik a felhőzet, és a több-kevesebb napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés.