Március 8-án az Érd Arénában tartják a VII. Pest Vármegye Szépe Választás döntőjét és gálaestjét.
Author: Szűcs Gergely
A fojtogató szagtól már a környező településeken élők is szenvednek.
Az autópálya Érd környéki szakaszán történt karambolokban mindössze egy ember sérült meg, ő is könnyebben.
Hiába játszott hazai pályán, és lőtt két gólt az Érd, a Gyirmót ellen most ez is kevés volt.
Bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez, amelynek keretében kedden 150 bokrot ültetnek el az érd-ófalusi Kálvária-dombon.
Pont került a régóta húzódó ügy végére, amiben az volt a kérdés, hogy kinek a dolga az érdi védőnői helyiségek tisztán tartása.
Egy friss tervezet szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium szeretne jobban rálátni az önkormányzatok pénzügyeire.
A horgászat iránt érdeklődő gyerekek jelentkezését várják a július végi szabadidős programra.
Információink szerint az Érd-Ófaluban történt baleset nem járt személyi sérüléssel.
Közel száz facsemetét ültettek el a napokban a város több pontján.