Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?  

Az Életfát ketten hoztuk létre Jakab Lindával. Az első napokban heten voltunk, most már 360 tagcsaládunk van, zömmel Érdről és környékéről. Sokszínű, heterogén csoport vagyunk, ami közös, hogy mindannyian SNI-s gyermeket nevelünk – ezen belül persze minden csemete más: halmozottan sérült, autista, mozgássérült, ADHD-s, és még folytathatnám a sort. Mi kacifántosnak hívjuk őket. 

Mit tekintesz az öt esztendő legnagyobb sikerének?

Hogy közösséggé tudtunk fejlődni – olyan közösséggé, amely már nem csupán a virtuális térben van jelen, mint ahogy kezdetben, hanem a valóságban is. Önzetlen, hiteles, természetes, nyitott, érzékeny, gyerek- és családcentrikus közösség a miénk, ahol összetartozunk, segítjük, támogatjuk egymást.

Mondanál erre egy példát?

A minap valaki jelezte, hogy másnap elvihető lenne tőlük egy hűtőszekrény, az egyik rászoruló életfás családnak. Csakhogy a szállítást nem tudták megoldani. Esélyt nem adtam volna arra, hogy ilyen rövid idő alatt sikerül megoldást találni. A csoport közösségi oldalán kiírtam azért a kérést, és tíz perc múlva jött is a segítség: egy anyuka oldotta meg a fuvart azzal a kisbusszal, amivel a mozgássérült fiát szokta szállítani. De tudnék mondani több példát is. Vigyázunk egymás gyerekére, lelki támaszt nyújtunk. A sikerek közé tartozik a szolgáltatási rendszerünk és a hálózatunk. Ennek működtetésén egy egész csapat munkálkodik – és nemcsak munkatársak, hanem barátok is vagyunk. Szépen összecsiszolódtunk. Azért is büszkeségünk ez a csapat, mert mindenki úgy próbál tenni a többiekért, hogy fogyatékkal élő gyermeket nevel.

Ez a munka teljesen önkéntes?

Igen. De magunkért végezzük, és nagyon erős belső motivációból táplálkozunk. Mindenki annyit vállal, amennyit bír, és amennyit a gyerek állapota enged. Közös erőfeszítéssel nagyon sok jó programot szervezünk: vannak terápiás foglalkozásaink, segítő és tanácsadó szolgáltatásaink, fejlesztéseink, pszichológus, jogász, mentorszülők állnak a csoporttagok rendelkezésére… Mindezt saját, illetve pályázati forrásból finanszírozzuk. Ráadásul lett egy szép, otthonos bérelt helyünk, ahol megvalósulhat a halmozottan sérültek fejlesztése. Ha sikerül gyógypedagógiai asszisztenst találni, akkor pár órára mi, szülők is felszabadulhatunk – mivel most mi segédkezünk ezeken a fejlesztő foglalkozásokon.

És a kudarcok?

Van, amit a sikertelenség fájdalmában ideig-óráig annak érzünk. Néha sírunk – együtt, mert így még sírni is jobb –, aztán átértékeljük a történteket. Minden siker és nehézség formálja a csoportot. Nagy előny, hogy nekünk meg kellett tanulnunk kreatívan igazodni mindenhez, mert a gyerekeink hirtelen változó állapota ezt megkívánja. Edzettek vagyunk, de érzékenyek, és jólesik, ha valaki észreveszi a nehézségeinket és segíteni szeretne. Önsajnálatba persze nem süppedünk. Pedig volna miért: sok kacifántos gyerek nem jut helyben óvodai, iskolai ellátáshoz, nincs meg az a szociális, illetve szolgáltatási háló, mint az átlagos gyerekeknél. Ez nagy nehézséget jelent a családoknak, és bizonytalanná teszi a jövőt is.

Sikerült eljutni öt év alatt oda, ahova akartatok?

A víziónk és a missziónk örök: élhető életet akarunk a sérült gyereket nevelő családok számára. A célokat illetően sok minden módosult az elmúlt években, de a közösségépítés megmaradt – ez az alapja mindennek. Sok feladatot kipipálhatunk, de nincs megállás: mindig van min jobbítani. Amit nagyon szeretnénk elérni: hogy legyen egy hely, egy épület, ahol a súlyosan és halmozottan sérült gyerekek fejlesztése megvalósulhat. A mi mini fejlesztőnk is hatalmas siker, de nagyobb helyre lenne szükség, több pedagógusra, akik sok gyerekkel foglalkozhatnának. Rengeteg dolgot képesek vagyunk kezelni, megoldani, de van, amiben segítségre lenne szükségünk, így  nagyon számítunk a helyi társadalomra is – örömmel vesszük bárki támogatását.

Hogy látod, mit adott, illetve ad az Életfa a tagoknak?

Biztos fészket, örömforrást, inspirációs bázist. Nálunk lehet töltődni szülőnek és gyereknek egyaránt, és barátságok is alakulnak a családok között. Az egyik életfás terapeutánk mondta: az Életfa olyan, hogy a lombja alá bárki beülhet…