szőlővirág_nemzetiség

Nemzetiségektől volt hangos a pincesor – videó

szőlővirág_nemzetiség

Nemzetiségektől volt hangos a pincesor – videó

A Szőlővirág Ünnep és Nemzetiségi Találkozó ismét alkalmat adott arra, hogy jobban megismerjük Érd sokszínűségét.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Szőlővirág Ünnep és Nemzetiségi Találkozó az elmúlt másfél évtizedben rangos eseménnyé vált az éves városi programkínálatban. A szervezők ahogy minden évben, úgy idén is ragaszkodtak a hagyományokhoz, ami tulajdonképpen a fő célkitűzése az eseménynek, pontosabban az, hogy az emberekhez közelebb hozzák az érdi borászatot, a pincesoron zajló életet, illetve bemutassák a városban élő nemzetiségek színes palettáját.

Ahogy azt a rendezvény neve is mutatja, ez a szőlővirágzás időszaka, ami fontos a gazdák életében, hiszen ilyenkor eldől az is, hogy milyen termésre lehet később számítani. Ez pedig az előkészítő munkák végét is jelenti, hiszen ekkor már a szőlő érésére koncentrálnak a gazdák.

Szombaton délután fél háromkor indult el a nemzetiségi menet a pincesorra, a Termál Hoteltől egészen a Buki Pince előtt felállított színpadig vonultak a népviseletbe öltözött résztvevők. A rendezvényen hét nemzetiség mutatkozott be: a székelyek, görögök, szlovákok, horvátok, németek, ukránok és a lengyelek hagyományaival ismerkedhettek meg az érdeklődők.

                                         Így vonultak a nemzetiségi csoportok a pincesoron

A színpadi programok kezdetén Brunczvik Attila világi lelkipásztor megáldotta a szőlőhegyet, majd ezt követően Csőzik László polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvény vendége volt Lukács László, a szomszédos Tárnok polgármestere is, hiszen a szlovákságot a tárnoki Hajtóka Közhasznú Egyesület Tánckara képviselte.

Csőzik László köszöntőjében kiemelte, hogy Érden már a XIII. század közepétől jelen volt a szőlőtermesztés, ezt pedig egy okirat is tanúsítja. Mindez egészen az 1800-as évek végéig meghatározta Érd gazdaságát, azonban a filoxéra járvány miatt kipusztult a szőlők nagy része és a gazdák átálltak a gyümölcstermesztésre.

A polgármester hozzátette, hogy 15-20 évvel ezelőtt azonban a pincetulajdonosoknak, az itt élőknek fontos volt mindez és úgy gondolták, hogy legyen reneszánsza a bornak, a szőlőművelésnek és tulajdonképpen egy-egy ilyen ünnepen ezt köszöntjük.

„Nagyon örülök, hogy ilyen sokszínű városban élünk, amelynek ilyen sokszínű a kultúrája is, és most itt a szemünk előtt népviseletben pompázik minden nemzetiség”

– jegyezte meg a város vezetője.

A színpadon ezután Kiss László és felesége Kissné Matkó Gabriella előadásában felcsendült az Érd, a mi otthonunk című dal, majd kezdetét vette a nemzetiségi bemutató.

Először a német nemzetiség hagyományőrző csoportjai álltak színpadra, a Pumukli Német Nemzetiség Óvoda, a Rosenbrücke Énekkar és a Blaue Blume Táncegyüttes mutatkozott be a közönségnek.

Nagy sikert arattak a Pumukli ovisok

Ezután pedig egymásnak adták a stafétabotot a színpadon a nemzetiségek. Az ukránok a Pipacsok együttes előadásával varázsolták el a közönséget, őket követte a lengyel Orawiacy Zenekar és Táncegyüttes, felépett az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör és a Bonyhádi Székelykör is. A görög nemzetiségi Kariatidák Kórus, majd az Ellinizmosz Táncegyüttes következett, utánuk pedig a szlovákok mutatkoztak be: a Hajtóka Közhasznú Egyesület Tánckara lépett fel.

A nemzetiségek sorát a horvátok zárták, az Igraj Kolo Hagyományőrző Táncegyüttest a Tököli Délszláv Táncegyüttes követte, a talpalávalót pedig a Kolo Zenekar adta.

A pincékbe beköltöztek a nemzetiségek, akik nemcsak táncos-énekes, hanem gasztronómiai bemutatókkal is kedveskedtek az érdeklődőknek. A pincék előtt felállított pultokon finomabbnál finomabb jellegzetes nemzeti ételek közül lehetett választani. Volt lengyel karamell és kolbász, görög fetasajt, székely töltött káposzta és sokác bab, de a szlovák trubelkát és a kapusztnyikot is meg lehetett kóstolni.

Az ukrán nemzetiség is finomságokkal várta az érdeklődőket

A gyerekekre is gondoltak a szervezők, hiszen két helyszínen várta őket kézműves foglalkozás, de népszerű volt az arcfestés is. Sőt, még sportolni is lehetett egy kicsit, ugyanis a Kárpáti Farkasok egy kisebb hokisulit hozott ki a rendezvényre.

Csodálatos alkotások születtek 

Miután a színpadon véget ért a bemutatók sora, a táncház vette kezdetét, ahol a Kolo Zenekarral és Pap Domonkossal bukovinai táncokat lehetett tanulni. A hivatalos program szerint este 9-kor egy nagy fordulatot vett a rendezvény, hiszen – egy kicsit eltávolodva a nemzetiségi hagyományoktól -, DJ Hargittay zenéire bulizhattak egy jót a legkitartóbbak.

Galériánkat ITT tekintheti meg!

fotó: Gárdos Attila

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email