Januártól több lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye

Januártól több lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye

Év elejétől havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye - közölte Novák Katalin.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára hozzátette: az adókedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától.

Az államtitkár felidézte: a második Orbán-kormány első intézkedései sorában 2011-ben vezették be a családi típusú adózást. Ez arról szól, hogy a dolgozó szülők minél több megtakarítást tudjanak családjukra fordítani, minél több pénzt vihessenek haza. Erről szól a családi adókedvezmény – fejtette ki.

A kormány 2016 óta négy lépésben minden évben megemelte a kétgyermekesek adókedvezményét. Ez a jövő évben eléri a 2015-ös, 20 ezer forintos összeg kétszeresét.

Novák Katalin elmondta: csak a családi adókedvezménynek köszönhetően – a jövő évi költségvetést is számítva – már 2250 milliárd forintot takaríthatnak meg a magyar családok.

A folytatás nagyban függ a napokban lezárult, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményétől – fogalmazott az államtitkár, kiemelve: több mint 1,3 millióan töltötték ki a konzultációs ívet. E visszajelzések alapján születnek meg – akár már a jövő év első negyedében – a családok támogatásáról szóló további döntések – fűzte hozzá.

Novák Katalin kiemelte: folytatódik a családbarát kormányzás Magyarországon.

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email