Alig másfél éve Jószolgálat-díjjal ismerék el a Fészek egyesület munkáját – ez az egyik legnagyobb kitüntetés a szociális szektorban. Most még nagyobb megtiszteltetésben lehetett része az Érden gyermekotthont, illetve országosan nevelőszülői hálózatot működtető szervezetnek: elnöküket, Csipák Péterné Irénkét – aki maga is nevelőszülő – a Twickel-Zichy Mária Terézia Közhasznú Alapítvány Életműdíjjal tüntette ki.

Más érzés volt átvenni ezt a díjat, mint a jószolgálatit?

Ez személyre szabott elismerés. Ami külön boldogság, hogy a kollégáim és a nevelt gyermekeim terjesztettek fel rá, és több mint nyolcszáz jelölt közül esett rám a választás. Nagyon meglepődtem, hogy én nyertem el a kitüntetést. A trolin ültem, mikor felhívtak a hírrel.

Hogy adták át?

A vírusveszély miatt idén nem volt ünnepélyes díjátadó. A postás hozta, a párom vette át, én sajnos épp nem voltam otthon. Így is nagy boldogság volt.

Hány gyermeket nevelt fel a közel negyven év alatt?

Százötvenig írtam… Persze ez nem azt jelenti, hogy minden gyerek felnőttkoráig nálam élt, hiszen átmeneti befogadók is voltunk. Ezt úgy kell elképzelni, hogyha a rendőrök találtak a kerületben egy éjszaka csellengő gyereket, becsöngettek, beadták nekünk. Mi megfürdettük, megetettük, dédelgettük, másnap pedig bementünk a gyámhivatalba, hogy rendezzük a sorsát. Sok-sok gyereknek sikerült így hazakerülnie. Sokat pedig rajtunk keresztül vittek nevelőszülőhöz, akik pedig „nem kellettek”, azokat igyekeztünk megtartani. Így aztán előfordult, hogy egyszerre tizenöt nevelt gyerek lakott nálunk. Nagy „gyerekhabzsoló” voltam egész életemben, és mindig nagyon szívesem végeztem ezt a munkát.

Most hány nevelt gyerekük van?

Egy fiatalember és egy tizenkilenc éves anyuka, a kétéves kisfiával. Az anyuka párra talált és komoly tervei vannak – mi pedig segítjük őket az önállósodás felé. A fiú korábban a Fészek utógondozó otthonában élt, ahová a már nagykorú, nevelőszülőknél felnőtt fiatalok kerülhettek. Sajnos, az otthon megüresedett, beszüntetjük a működését.

Ennek a vírusveszély az oka?

Nem, egyszerűen nem volt jelentkező, akit be tudtunk volna fogadni, így irodává alakítjuk a helyiségeket. Nagyon szomorú voltam emiatt.

Az elmúlt évtizedekben mi volt a legnagyobb sikerélménye?

Az, hogy az a tizenöt-tizenhat fiatal felnőtt, aki tőlem repült ki, nagyon szépen, biztonságban él. Ez az én legnagyobb boldogságom.

Érte valaha kudarc a pályáján?

Ilyesmire nem nagyon emlékszem. Egyik gyermeket sem én választottam, hanem a sors kalauzolta hozzám, és kivétel nélkül mindegyiknek sikerült jól alakítani az életét. A kollégáim, barátaim azt mondják: alapvetően optimista vagyok, nálam mindig félig tele a pohár, még az utolsó utáni alkalommal is kaptak tőlem ezek a fiatalok egy esélyt. És ezt általában meg is szolgálták.

Az életműdíjjal egymillió forint is jár. Mire fordítja?

Nagyon jókor jött ez a pénz. A lakásunk a rengeteg gyerek sürgés-forgása miatt igazán rászolgál egy kis felújításra.

A sürgés-forgást nem csak a nevelt, hanem a saját gyerekek, unokák is csak növelik…

A gyerekeim nagyon sokat segítenek, támogatnak. Három unokám van már, egy óvodás, két iskolás.

És tágabb családja, a Fészek? Ott mi a legfontosabb teendő?

A nevelőszülői hálózatot kell bővítenünk. Sajnos, azok a nevelőszülők, akik velem együtt kezdtek, már idősek, nyugdíjba mennek. Szeretnénk pótolni őket, de ez nagyon nehéz. Jó volna, ha azon a színvonalon tudnánk fennmaradni, amin eddig is működtünk. Ha már fejleszteni nem tudjuk a hálózatot, legalább szinten tartsuk. Annál is inkább, mert azok a gyerekek, akik mostanában bekerülnek a rendszerbe, elég rossz állapotban vannak, megviseltek.

Tudna mondani valamit, ami kedvet csinálhat ehhez a hivatáshoz?

A legnagyobb plusz, hogy olyan gyerekeknek tudunk segíteni, akik semmilyen más formában nem kapnák meg a szülői szeretetet, odafigyelést, az igazi kötődéses kapcsolatot. Egy otthonban ilyen nehezebben alakul ki. Az a plusz, ami az emberi kapcsolatok pozitívumát jelenti, csak egy jó és biztonságosan működő nevelőszülős családban kapható meg – ha már mindenképp kikerült a gyerek a saját családjából. Ez az igazi alapja annak, hogy egészséges és boldog felnőtt legyen.

Az adott szeretetet visszakapják a gyerekektől a nevelőszülők?

Ezt nem várjuk vissza, nem is mi kapjuk, hanem a jövendő családja. Persze, amikor én kezdtem, egy-egy gyereket felnőttkoráig neveltem, mert úgy épült fel a rendszer, hogy 18 éves korukig nem is érdeklődhettek a szüleik után. Most nem biztos, hogy ez megadatik. Előfordul persze, hogy felnőttkoráig ugyanazoknál a nevelőszülőknél marad a gyerek, de van, hogy csak egy-öt évig gondoskodnak róla.

Mi az a többlet, amit a nevelőszülőség ad, mi tartja meg őket ennél a hivatásnál?

Azt nem lehet elmondani, mekkora érzés, mikor elhoz az ember egy gyereket, aki szorong, ezernyi problémával küzd. És egyszer csak elkezd kivirulni, az igazi énjét mutatni – az maga a csoda. Oktatok nevelőszülői csoportokat, és úgy szoktam elbúcsúzni tőlük: remélem, tudják, hogy minden nevelőszülő egy csodatevő! Merthogy egész rövid idő alatt olyan pozitív hatást tudunk elérni a gyerekeknél, mint senki más.