Lezárulhat az Érd jövőjét megalapozó városterv készítése

Lezárulhat az Érd jövőjét megalapozó városterv készítése

Az érdiek kívánalmaival megegyező, szigorúbb szabályozás jöhet januártól.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Lakossági fórumot tartottak október 7-én a város új településtervéről, amelynek része az új Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ). Hosszú tervező és egyeztető munka eredménye a most bemutatott anyag – hangzott el a tegnapi eseményen.

A településterv első változata tavaly készült el, azóta több egyeztetés zajlott: figyelembe vették a szakmabeliek (építészek, lokális gazdasági szereplők, civil szervezetek, urbanisták) és a lakosság véleményét. Ezen álláspontok, észrevételek, korrekciós javaslatok zömét a városháza Főépítészi Főosztálya beépítette a tervezetbe, aminek mostanra készült el az új változata, amit ismét vitára bocsátottak a kedden megtervezett lakossági fórumon, illetve erre szolgáló elektronikus felületen, az E-TÉR-en.

Csőzik László

Mint Csőzik László polgármester köszöntőjében elmondta: a lakosság véleménye szerint a korábbi anyagban túl sok volt az a terület, ahol a szakemberek a városi szövet sűrítését javasolták, és úgy vélték, hogy a kertvárosi karakter ezekben a városrészekben veszélybe kerülhet. Ezért aztán számos ponton változtattak az eredeti elképzeléseken figyelembe véve a lakosság kívánalmait.

„Az érdiek többsége egy telken egy családi házat szeretne látni. A szakmabeliek ugyanakkor úgy vélik, hogy az élet nem ebbe az irányba megy, a fenntarthatóság és az urbanizáció szembemegy a fenti tendenciával. Egy családi ház ökológiai lábnyoma ugyanis nyolcszor nagyobb, mint egy többlakásos épületé. Ezeket a látásmódokat próbáltuk szintetizálni, kompromisszumokat kötni, és ezek halmaza lett az új verzió” – hangsúlyozta Csőzik László, aki maga is a konzervatívabb, a kertvárosiasságot képviselő csoporthoz tartozik.

Az átalakított, Érd kertvárosias jellegét jobban aláhúzó településterv véleményezési eljárása október végéig tart, november végén megkezdődik a záró szakasz, és december végén, esetleg januárban szavazhat a testület a településterv elfogadásáról. Így a szabályozás jövő év elején hatályba léphet. Ezt a lakosság jó része is üdvözli, ugyanis több, a folyamat lezárását sürgető észrevétel érkezett a városvezetéshez.

Varga Melinda főépítész is köszöntötte a jelenlévőket. Utalt a mögöttük álló sok munkára, hangsúlyozva: ez a HÉSZ sem lesz tökéletes, a hibákat pedig akkor veszik majd észre, amikor élesben használják majd. Ezért a főépítészi iroda célul tűzte ki, hogy évente-kétévente felülvizsgálják a szabályozást. Ehhez továbbra is gyűjtik az észrevételeket, javaslatokat.

Varga Melinda

A lakossági fórumon a településterv kidolgozásában fontos szerepet játszó szakmai csapat, a Város-Teampannon Kft. képviselői foglalták össze egy rövid prezentációban az átdolgozott tervanyagot.

A településterv egyik legfontosabb célja és rendeltetése, hogy újraszabályozza, mekkora épületeket lehet felhúzni a különféle övezetekben.

A kertvárosias lakóövezetekre (ezek alkotják körülbelül 80 százalékát a tervezett összes lakóterületnek) nézve szigorítanak: az építési övezetek többségében kizárólag egy rendeltetési egység építhető – akkor is, ha a telek 1000 négyzetméternél nagyobb. Ezt a szigorítást a városvezetés kérte.

Virág Debóra és Móricz Anna tájépítészek (Város-Teampannon Kft.)

Így ugyanis meg lehet akadályozni a városrendezési célokkal ütköző társasházi beruházásokat, a kertvárosi zöld felélését, és korlátozni lehet az ivóvízhálózat túrterheléséből adódó vészhelyzetek kialakulását is.

A nagy- és kisvárosias területeken (a városközpontban és a forgalmas utak mentén) ugyanakkor sűrítenének, hiszen a városi fejlődésnek ez elengedhetetlen feltétele, ám a 2024-es elképzelésekhez képest a sűrítés jóval kisebb területet érintene. Azaz nem az egész városközpont sűrítésében gondolkodik a városvezetés, hanem egy-egy kisebb mintatömb kialakításában. Ezek segítségével látható lesz, mennyire működnek a fejlesztési elképzelések.

Ez a fajta sűrítés azért is fontos, mert szintén lakossági igény, hogy lehetőleg legyen elérhető mindenféle szolgáltatás egy-egy városrészben. A fodrászattól a fitnesztermen, virágbolton keresztül az élelmiszerüzletig. Tehát szükség van városi alközpontokra, ahol engedélyezik a sűrűsödést, a magasabb, több üzlethelyiséget, akár lakást magába foglaló épületek kialakítását.

A megvalósítás hosszú folyamat lesz, tehát nincsen szó arról, hogy egy-két éven belül megváltozna a városközpont arculata – mondta az ÉrdMostnak Varga Melinda főépítész, hozzátéve: a beépíthetőséget minimális telekmérethez kötik, így az építtetőknek az lesz az érdeke, hogy több szomszédos telket vásároljanak, ahol szellősebben építkezhetnek, így minőségibb épületek jöhetnek létre. Ugyanakkor az új településterv a város több pontján új zöldterületek kialakítását teszi majd lehetővé, továbbá kiemelt szempont az Elvira majorban működő kertészet, faiskola és génbank védelme is.

Archív fotó

Fontos még, hogy a 2023 nyarán elrendelt változtatási tilalom hatályát veszti az új településterv elfogadásával, ugyanis a parlament által elfogadott törvények csakis akkor engedélyezik a tilalom elrendelését, ha a tilalom megelőzi az Helyi Építési Szabályzat kidolgozását, amire 3 évet adnak a fölsőbb jogszabályok.

Azaz a változtatási tilalom fenntartását a törvények időben korlátozzák, és ettől a felsőbb előírástól az önkormányzat nem tekinthet el. Így a jövő esztendő valóban egy új korszak nyitánya lesz Érden.

Archív fotó 

A lakosság részéről is voltak hozzászólások: egyikük kifejtette, a megfogalmazást úgy kéne átdolgozni, hogy véletlenül se fordulhasson elő, hogy a szabályozás például tiltsa a kempingek kialakítását, hiszen a kerékpáros turizmus tekintetében ennek kulcsszerepe van, illetve lehet a jövőben, ha végre megépül az EuroVelo6.

Egy másik érdi lakos megkérdezte, lehet-e jobban egységesíteni az utcafrontokat, mire a szakértők jelezték neki, hogy folyamatban van az arculati kézikönyv átdolgozása is.

Fotó: Balogh Alex, Nagy Balázs, ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email