erdikum_index

Tíz éve gyűjti Ildikó csapata Érd legnemesebb értékeit

erdikum_index

Tíz éve gyűjti Ildikó csapata Érd legnemesebb értékeit

Eddig hetven Érdikumot tart nyilván a klub.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Létrejöttének tizedik születésnapját ünnepli idén az Érdi Hungarikum Klub. Ennek apropóján adott interjút az érdi rádió Bundáskenyér című műsorában Brunczvikné Máté Ildikó, a klub jegyzője. Úgy véli, aki általában meghallja a hungarikum szót, annak számtalan dolog eszébe juthat a Rubik-kockától kezdve a Gyulai kolbászig, de a lényeg, az értékeink megbecsülése.

„Mindenki legyen tisztában azzal, hogy értékes környezetben él, értékes emberek veszik körül”.

– fogalmazott.

Hozzátette, az Érdi Hungarikum Klub ugyanezt teszi, csak helyben próbálja felkutatni és minél szélesebb körben megismertetni a településünkön fellelhető értékeket, azaz Érdikumokat. Sport, kulturális örökség, természeti környezet… Ez csupán néhány kategória a kilencből, vagyis igen szerteágazó, hogy mit tekinthetünk helyi értéknek.

Brunczvikné Máté Ildikó az Érd Város Közéletéért-díjat is átvehette tavaly október 23-án.

Hogy a klub tagsága nem tétlenkedett az elmúlt esztendőkben, azt az is bizonyítja, hogy mostanra már 70 értéket sikerült a helyi értéktárba beemelni. Például a Soós Pékség tevékenysége, a Magyar Földrajzi Múzeum, az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör hagyomány-őrzése, Ilka Gábor miniatűr szobrai, vagy épp a Fundoklia völgy. Valószínűleg ezekről a helyekről, emberekről, teljesítményekről sok érdi hallott, de, hogy ezek Érdikumok lennének, azt már lehet, hogy csak kevesebben tudják.

És, ahogy azt a jegyző is kiemelte, természetesen a továbbiakban is várják az érdiek ajánlásait. Az persze egy hosszabb és összetettebb ügymenet, amíg egy javaslatból Érdikum lesz, de ha van ötlete, akkor a klub honlapjára kattintva minden részlet kiderül. Néhány Érdikumot egyébként annak idején az Érd TV is bemutatott.

Brunczvikné hangsúlyozta, az ajánlásokon kívül a klub folyamatosan várja az új tagokat is, valamint kiemelten fontosnak tartják a fiatalság megszólítását.

„Jó dolog elmenni külföldre, körülnézni, de aztán jöjjenek már haza, és itt építsék ezeket az értékes dolgokat, alkossanak, tegyék még szebbé ezt a szép országot”

– tette hozzá.

A teljes beszélgetést itt tudja meghallgatni.

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email