IMG-2917

Hatan bicikliznek az ötgyerekes érdi családban

IMG-2917

Hatan bicikliznek az ötgyerekes érdi családban

Egyszerű az oka: a szülők nem akartak ennyi lurkót hurcibálni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Sok családban jelent gondot a logisztika: ki, mikor, hova és főként kivel/mivel megy – és jön onnan haza. A Komáromi család egyszerűen átvágta a gordiuszi csomót: „Nem akartunk öt gyereket hurcibálni – mondja az anyuka, Tímea. Az volt az alapelv, hogy közeli iskolába írattuk be őket – aztán ez később változott -, és mindenki oda járhatott különórára, ahova eljutott gyalog.”

Így aztán a legidősebb fiú, Janó – aki most 20 éves – elsős korában év végén már egyedül járt biciklivel az Érdligeti Általános Iskolába.

A „csak közeli iskolába” járás elve a második fiúnál, Matyinál tört meg, akinek nem igazán sikerült a beilleszkedés a suliba. Mivel a családból akkor még többen is a budai Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskolában tanítottak, oda íratták be őt is. A harmadik fiú, István és a negyedik testvér, Borcsa is oda járt. Egészen addig, míg a bátyjai ki nem koptak mellőle. Borcsa onnantól nem szeretett egyedül vonatozni, így visszakerült az érdligeti suliba, épp Janó volt tanító nénijéhez.

Borcsa kerékpárral jár, méghozzá csapatban, 2-3 iskolatársával. Az útvonal jó darabon mellékutcákban vezet, a forgalmas főutakon a járdán teker a csapat, aztán át a zebrán, a sorompón, és begurulnak a Túr utcai suliba, ahol biztonságos kerékpártároló várja a járgányokat.

A lejtős Diósdi úton barátságosak a gyalogosok, nem szólnak rá a gyerekekre, hogy miért ott suhannak. Fölfogják, hogy kivételesen  a járókelőknek is jobb így, mintha a szülők egyenként autóval hordoznák a gyerekeket. Visszafelé a Diósdi és a Csaba úton föltekerni combos mutatvány, de Borcsának meg sem kottyan. Néptáncra is biciklivel jár a Szepesbe.

Pista Budapesten folytatta a tanulást, most a Piarista Gimnáziumba jár az Erzsébet-hídhoz. A Kati maminál buszra száll, Kelenföldön a 4-es metróra, és a Fővám térről besétál, vagy a 2-essel bevillamosozik a gimibe. Nem jelent neki gondot 6 – 6.15-kor kelni és elérni a 6.38-as buszt, ahol friss fejjel épp elég az idő, hogy megtanulja az aznapi leckét. A délutánok másra kellenek: Pista fociedzésre jár Diósdra, hetente négyszer.

„Elég szívatós” – ismeri el. Le-föl-le-föl – jó bemelegítés foci előtt, és levezetés utána. A rekord menetidő: 10 perc. Nemrég kapott hozzá egy jó bringát, használja is négy évszakon át. Csak ha nagyon nagy vihar van, akkor megy érte az apataxi.

Esés csak egyszer volt. „Kacskaringóztam – vallja be töredelmesen -, és befordult a kerék. De nem csak azért megyek bringával, mert szeretek tekerni, hanem, mert nem is nagyon tudnék mással menni. Ha élvezetből tekerünk a haverokkal, akkor Törökbálintra megyünk: az Anna-hegynél föl a kilátóhoz, ahol van egy downhill pálya. Ott szoktunk ugratni.”

Pisti a foci mellett csak a MÉCS-re jár, ahol sok jó barátra talált. A MÉCS (a Megismerés, Értékelés, Cselekvés szavak rövidítéséből) olyan keresztény közösség Érden, amely felnőtt házasoknak indult, több mint 25 éve – magyarázza Timi. De aztán a sok gyerekkel is kellett valamit kezdeni. Pisti annyira megszerette, hogy amikor választani kellett a zeneóra és a MÉCS között, az utóbbi mellett döntött.

A kerékpározásnak budapesti osztályfőnöke is nagy híve, rendszeresen szervez nyári biciklitúrákat. „Tizenegyedikben elviszi a bevállalósokat Rómába, végig bringával – meséli Pista, abban a reményben, hogy benne lesz a bevállalósok körében. – A régi suliban, a Pannonia Sacrában több száz iskolatársunkkal és a családjainkkal minden évben elgurultunk a Mindszenty-zarándoklatra.”

„Mikor még kicsik voltunk, olyan is volt, hogy Apa elől Kamit vitte, hátul Borcsát. Péntek reggeltől estig letekertünk nyolcvan kilométert, aztán elmentünk másnap a misére, majd vissza.”

Ez a zarándoklat Matyinak is nagy kedvence volt. Régen ő is hóban-fagyban bringázott, de ma már inkább buszozik vagy gyalogol. Ennek a fő oka az, elmondása szerint, hogy a családban van még egy kényelmetlen alapelv: „ha nagyfiú vagy és defektes lett a gumid, ragaszd meg!”

Menne az is, ha muszáj volna, de Matyi azt mondja, annyira nincs most rászorulva. Amikor dolgozni megy a Mekibe, nem biciklivel indul el, mert azon a környéken fél, hogy ellopják. Más a helyzet, ha van valami tét: például, hogy sikerül-e 24 órán belül megkerülni a Balatont.

Bátyjával, Janóval, néhány haverral és pár lánnyal indultak el, éjjel háromkor, majd, miután átbucskáztak egy átvonuló vaddisznócsaládon, sikerült még gyorsítani a tempón, amíg a lányok el nem fáradtak. Végül 20 óra alatt megvolt a 210 km. Matyinak ez egy időre kielégítette a bringázós kedvét. Mostanában inkább csak akkor kéri el valakitől a kerékpárt, ha focizni megy a papi földekre.

Éppenséggel van választék, mérem fel egy gyors pillantással a legalább 15 darabból álló családi flottát.

Janónál viszont egyre inkább fő közlekedési eszközzé lépett elő a bicikli. Egy időben munkára is használta futárként Érden is, Budapesten is. Kétkerekűvel jár dolgozni az érdi Intersparba, sőt, gyakran Pestre is, az egyetemre.

Egy ideje azon gondolkodom, vajon kötélből vannak a szülők idegei? Nem féltik a gyerekeiket? Hiszen Érd a gátlástalanul száguldozók paradicsoma, nem éppen kerékpárosbarát város.

„Fokozatosan szoktattuk a gyerekeket az önálló közlekedéshez, mindig megbeszéltük és végigjártuk velük az útvonalat. És ők nagyon megbízhatóak. Félórás késések előfordulnak, de ezektől én még nem ijedek meg” – vallja be Tímea.

„Persze azért álltam már a kapuban többször is, de igazán komolyan csak egyszer vert ki a víz. Matyi elindult cserkésztáborba, de nem érkezett meg, és 3-4 órán keresztül nem tudtuk, hol van. Telefont ugye nem vihetett magával a táborba, így nem is sejtettük, mi történt.

Annál a családnál, akikkel meg volt beszélve, hogy együtt mennek a táborba, nem nyitottak neki ajtót. Ezért elment az egyik nagymamához, akiben föl sem merült, hogy szóljon nekünk, hiszen nem tudta az előzményeket. Aztán egyszer csak hazajött a gyerek – addigra én kis híján megőszültem -, és aztán megbeszéltük, hogy ilyen esetben miként értesítsen minket.”

A legkisebb gyerek, a hatéves Kamilla az anyukájával jár óvodába, anya ugyanis a szomszéd bölcsiben dolgozik. Ha aznap be kell vásárolni, autóval mennek, máskor biciklivel vagy gyalog. Kamilla is szeret bandázni, úgyhogy, ha apa ráér, gyakran legurulnak a játszótérre bringával – Zsombor mellette kocog.

A nagyok már ismerik a KRESZ-t. Kamilla még tanulási fázisban van, de azt már ő is tudja, hogy mindenütt körül kell nézni, és hogy az autó sokkal nagyobb és erősebb…. A mozgástere még viszonylag szűk, de a tömböt megkerülheti, és a pékségig is eltekerhet egyedül.

Egyedül a családfő, Zsombor jár mindennap autóval. Mentségére szolgáljon, hogy kertgondozási, ingatlanüzemeltetési egyéni vállalkozó, és a szerszámokat, gépeket, meg a zöldhulladékot viszonylag körülményes volna kerékpárral szállítani.

 

Még valaki kapott felmentést a „csak elérhető különórák” szabály alól: Borcsa, aki nem jutna el lovagolni Sóskútra az apataxi nélkül. Szerencsére a Komáromi családban senkinek nem jutna eszébe ilyen helyzetben óvást emelni.

Fotó: Mihalicz Csilla; Komáromi család

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email