vadlud_230306.jpg

Elindult a Vadlúd és Zámori úti csomópont átépítése

vadlud_230306.jpg

Elindult a Vadlúd és Zámori úti csomópont átépítése

Most fél évig kicsit nehezebb lesz az autósoknak, de utána könnyebb lesz az életük.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A projektindító ünnepséget március 6-án tartották a Polgárok Háza dísztermében. Jelen volt a két érintett település polgármestere (Csőzik László – Érd, Lukács László – Tárnok), valamint Kovács Csaba az Építési és Közlekedési Minisztérium részéről, illetve Ernyey Péter építésvezető a Colas Út Zrt. képviseletében.

„A két város életében új korszak kezdődik. Ez egy nagyon problémás csomópont volt, számtalan balesettel, és nagyon sokan kérték, hogy előrelépés történjen az ügyben” – emlékeztetett Csőzik László. Az építkezés VEKOP-projektként, uniós pályázati pénzből valósul meg, közel egymilliárd forint értékben.

(b-j) Lukács László, Csőzik László, Kovács Csaba, Ernyey Péter

 Csőzik László köszönetet mondott a kormányzatnak, hiszen az építkezésre a Modern Városok Program keretein belül kerül sor. És nem feledkezett meg Aradszki András országgyűlési képviselő, valamint Láng Zsolt kormánybiztos a lobbitevékenységéről, illetve T. Mészáros Andrásról, aki gondozta a Modern Városok Programját.

Ez a csomópont eredetileg lámpás kereszteződés lett volna, de mindkét város kívánságára mégis a körforgalom megépítése mellett döntöttek. Erről Lukács László, Tárnok polgármestere beszélt az ünnepségen. Mint mondta, évtizedes vágy volt a körforgalom megépítése – már 15-20 éve megvolt a kivitelezési terv, sőt, az anyagiak is, ám a pénz elúszott.

2019-ben nagy felháborodást keltett, mikor kiderült, hogy ide nem körforgalom, hanem lámpás kereszteződés épülne. „Mindenki az ügy mellé állt. Hosszú volt az út, de hála Istennek, eljutottunk idáig. A következő fél év nagyon nehéz lesz, sorbaállásokra, dugókra kell számítani, de arra kérek mindenkit: arra fókuszáljon, hogy mi lesz utána” – hangsúlyozta Lukács László. Ugyanis az építkezés átmenetileg forgalomkorlátozással jár.

Mutatjuk a munkálatok ütemezését, hogy az arra haladók tudják, melyik hónapban mire számítsanak:

Márciusban folytatják a közműkiváltásokat. A kétirányú járműforgalmat biztosítják (40 km/h -ás sebességkorlátozás bevezetése mellett), alkalmankénti jelzőőrös irányítással.

A burkolatot mind a négy érintett szakaszon– Sóskúti, Zámori, Vadlúd, Rákóczi út – átvágják. A burkolatok keresztezésének idejére jelzőőrös forgalomirányítást vezetnek be félpályás lezárással (a forgalom váltakozó irányú lesz).

A felbontott burkolatot ideiglenes helyreállítják.  A buszok közlekedését az első ütem építési munkái nem befolyásolják.

Március 16.–április 15. között végzik a burkolatmarási munkákat.  Ebben az időszakban jelzőőrös forgalomirányítás várható félpályás lezárással, váltakozó irányú forgalmat biztosítva. Az érintett buszok a megszokott útvonalukon közlekedhetnek.

Április–májusban a Rákóczi úti ágat építik ki Tárnok felé. Az út érintett szakaszát, illetve egy időre a Vadkacsa utcát is lezárják. A két érintett útra a Zámori út irányából nem lehet majd lekanyarodni, ezért az autók alternatív útvonalon közlekedhetnek.

A lezárás miatt a Volánbusz 741 és 742 sz. járatai a Sóskúti úton, kerülőúton közlekednek. A Tárnok, Rákóczi úti autóbuszmegálló ebben az időszakban nem üzemel majd. Később az „Érd, tárnoki elágazás” buszmegállókat ideiglenesen áthelyezik a Túzok utca irányába.

A munkák érinteni fogják a Sóskúti és Zámori út burkolatát is. A Tárnok felőli oldalt lezárják, a Sóskúti út felől, a Zámori út felől és a Vadlúd utca irányából jelzőlámpa szabályozza majd a forgalmat.

E munkák befejezése után már szilárd aszfaltburkolattal nyitják meg az érintett részeket. A Rákóczi utca és Vadkacsa utca lezárását feloldják, Tárnok megközelíthető lesz a Rákóczi úton.

Június –július közepén építik ki a Vadlúd utcai és a Sóskúti úti ágat.  A Vadlúd utcát egyirányúsítják a Távíró utcáig. Ebben az ütemben megépül a Vadlúd utcai ág Sóskút felőli oldala, valamint a Sóskúti út Vadlúd utca felőli munkálatait is elvégzik. i

A Vadlúd utca a Távíró utcáig csak a Zámori út felől lesz megközelíthető. (Ajánlott kerülő útvonal a Bagoly u. – Fehérvári út.)

Ez befolyásolja majd az Érdről Tárnok irányába közlekedő 741-es és 744-es Volánbusz járat útvonalát: a 741-es ebben az időszakban  kerülő útvonalon, a Bagoly u. – Fehérvári út irányában közlekedik majd a busz, a Gém utcai megálló kimarad. A 744-es járat az egyirányúsítás teljes időtartama alatt rövidített útvonalon közlekedik a Bagoly utcán át. (Kimaradó megállók: Érd, Gém u., Érd, tárnoki elágazás, Érd, Zámori út, Érd, Kánya u., Érd, Fülemüle u.)

A Sóskúti úton végzett munkák a forgalom kétirányú haladását nem akadályozzák. A munkaterületet lehatárolják, a kétirányú járműforgalom 40 kilométeres sebességkorlátozás mellett biztosított lesz.

Július közepe – augusztus hónapban építik ki a Vadlúd utcai és a Zámori úti ágat.

A Vadlúd utca egyirányúsítása marad. A Zámori úton végzett munkák során a kétirányú járműforgalmat biztosítják (40 km/h-ás sebességkorlátozás mellett), kivéve a Vadkacsa utcai csatlakozásnál, egy rövid, kb. 20 méteres szakaszon, ahol jelzőlámpa irányítja majd a váltakozó forgalmat.

Ebben az ütemben a Zámori út irányából nem lehet majd megközelíteni a Vadkacsa utcát, az útcsatlakozás kiépítése miatt.

Az 5. ütem építési munkáinak befejezését követően az új csomópont valamennyi ágát szilárd burkolattal ellátva adják át a közlekedők számára.

Szeptemberben építik majd meg a körforgalom középszigetét és az elválasztó szigeteket.  

A forgalom a már megépült útszakaszokon kétirányban, akadálytalanul haladhat, sebességkorlátozás mellett.

Szeptember–októberben megépítik a kopóréteget, és elvégzik a forgalomtechnikai munkákat.  

Az aszfaltozás idején félpályás útlezárásra kell számítani, a váltakozó irányú forgalmat jelzőőrök irányítják majd. A forgalomtechnikai munkák végzése alatt a forgalom szakaszosan, jelzőőrös irányítással váltakozva haladhat.

A lakosság a panaszait, észrevételeit  a vadludkorforgalom@colas.hu e-mail címen jelezheti.

 

 

Fotó: ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email