tarnokiut_jpg_csoziklaszlofacebook

Csőzik László másodszor is megőszült

tarnokiut_jpg_csoziklaszlofacebook

Csőzik László másodszor is megőszült

Az érdi polgármester a közösségi oldalán írt arról, hogy egy közkút miatt rájavítottak a felújított Tárnoki útra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

“Vannak olyan nehéz helyzetek egy polgármester életében, amikor egy éjszaka alatt megőszül. Nekem ez hétfőn este „másodszorra” sikerült: akkor kaptam a hírt, hogy probléma akadt a frissen felújított Tárnoki úttal. Azonnal intézkedtem: egy ott lakó polgár bejelentése nyomán munkatársaimmal még aznap este megvizsgáltuk, hol süllyedt meg egy fél-egy négyzetméteres területen az útfelület, másnap reggel megvolt a szakemberek válasza: egy használaton kívüli, régi vízcső okozott gondot” – írta a polgármester.
Az történt ugyanis, hogy közvetlenül az aszfaltozást megelőzően a vízművek – nem messze a Szivárvány ovitól – kikötött egy nagyon régi, rozsdás közkutat (ami a Google tavaly 2022-es utcaképén még látszik) és kiemelték az út alatt a kúthoz vezető csövet is. Ezt követően vízművek visszatemette a gödröt, de ezek szerint egy ponton nem sikerült jól a tömörítés, ezért ütött be a ménkű most.”
Azt kértem a útépítő cégtől és a városgazda intézményünktől, állítsa helyre az útszakaszt, végezzen rendkívül alapos munkát. A szó szoros értelmében: félpályán, 6 méter hosszan teljesen vissza fogják bontani, kimarják az alapot, alábetonoznak, majd újra kiöntik aszfaltot. Tehát szó sem lehet „egyszerű” kátyúzásról!”
“Ami most látnak – és sokan jeleztek nekem is –, a kátyúzás, csak egy ÁTMENETI állapot: fagy van, nem lehet aszfaltozni, ezért hirtelen csak ideiglenes intézkedésre volt lehetőség. Jövő héten viszont jön az az alapos munka, amiről fentebb írtam.
Türelmüket és megértésüket köszönöm!”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email