tarnok_tabla_220320

Tárnok bízik az enyhe télben, hogy túlélje a válságot

tarnok_tabla_220320

Tárnok bízik az enyhe télben, hogy túlélje a válságot

Háromszor több energiaár-támogatásra lenne szüksége a szomszédunknak, mint amennyit kapott.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tárnok 81 millió forintot kap a kormánytól az energiaárak emelkedésének kompenzálására, ám a megítélt összeg háromszorosára lenne szüksége a településnek – jelentette be közösségi oldalán Lukács László polgármester.
Érdi kollégája, Csőzik László a napokban szintén arról beszélt, hogy a városunknak megítélt támogatás kevés lesz ahhoz, hogy a átvészelje a 2023-as esztendőt.
Lukács László hangsúlyozza: Tárnokon „megtették a magukét”, jelentős, 15 százalékos megtakarítást vállaltak, amit jelen állás szerint túl is teljesíttek.
„Bízunk abban, hogy ilyen enyhe marad az idő, az energiaárak pedig lefelé tartanak. Ha a megtakarításunk nagyobb lesz a vállaltnál, és egyéb lépésekkel egészítjük ki a bevételeinket, talán ki tudunk jönni ebből a támogatásból. Viszont ha februárban bejön egy tartósan fagyos idő, akkor ehhez további kiegészítésre lesz szükségünk. Természetesen én folytatom az egyeztetést az illetékesekkel.”
„Senki nem tudja, kik és mi alapján határozták meg ezt az összeget, elég nagy különbségek vannak az egyes települések közt” – jegyezte meg posztjában a szomszédos település vezetője.

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email