A fenti kérdésen töprengtek a Pest Megyei Népújság szerkesztői egy általuk rendezett „baráti beszélgetésen”, 1956 nyarán, miközben az érdi dolgozók „kifogyhatatlan panaszáradatát” hallgatták.

„107-en jöttek össze és 24-en szólaltak fel – írja a lap -, de ez a 24 hozzászóló utcasorok, körzetek lakóinak kérését tolmácsolta felénk. Szóval igen sok volt a panasz, igen kemény, őszinte, nyílt volt a hang.

Nézzünk szembe az igazsággal: sokat fejlődtünk, sokat építettünk, és mégsem eleget. A legnagyobb baj az, hogy nem is megfelelően terveztünk. Érdről, erről hatalmas kiterjedésű helyről, amely területileg kis Budapestnek is nevezhető, és melynek lakói Budapesthez való közelsége és egyéb adottságai miatt igényesebbek, szinte teljesen elfeledkeztünk. Nem épült jóformán semmi. Beruházásuk most is alig számottevő. Ez a gyökere a panaszoknak de akad más is. Beszéljenek tehát az érdiek:

A kék busz járatot kérjük! – szinte valamennyi hozzászóló ezzel kezdte beszédét.

Halaszthatatlanul megoldásra váró feladat az is, hogy az utakat megjavítsák és jó ivóvízzel lássák el a lakosságot. Itt van a nyakunkon az aratás – mi lesz az utakkal? Járhatatlanok, a ahányszor feldűlnek rajta szekerek, annyiszor jelent ez szemveszteséget. Sokan elpanaszolták azt is, hogy a rossz ivóvíz miatt mennyi a strumás beteg. A lakosság vállalna társadalmi munkát is, csak látnák, hogy törődnek panaszaikkal, kérdéseikkel. Az anyagot és a nehezebb munka elvégzését biztosítaná a tanács, a többit megszervezik maguk között.

Hiányolják a dolgozók a tanács vezetőitől, az elnöktől, hogy nem fordulnak hozzájuk, nem  kérik ki a véleményüket. A tanácstagokat csak hébe-hóba látják. Miért nem rendez a tanács baráti beszélgetéseket, ahol meg tudná, mi fáj nekünk, mi a problémánk?

Felelősség terheli a községi tanácsot a rossz kenyér miatt is. Jó néhány felszólaló elmondta: ehetetlen a kenyér. Ez már nem tartozik a minisztériumra, hanem a helyi tanácsnak  kellene megoldania, de sürgősen, hogy megváltozzon a kenyér minősége.

Vezessék be a villanyt a mellékutcákba is – sok helyen a lakásokba sem vezették be a villanyt, nem egy helyütt az utcán nincs közvilágítás. Itt megint csak a felsőbb szervekhez kell fordulnunk, mert a helyi tanács megszabott keretet kapott, az pedig nevetségesen kevés.

Többen elmondták, kevés a rendőr, hol itt, hol ott hallani, hogy megtámadtak valakit, de rendőrt sehol nem látni, csak „ha bejövünk az italboltba”. Éjjel meg egyáltalán nem látni őket. A lopások is elterjedtek.

270 gyermeket kellene a napköziben elhelyezni, de a férőhely mindössze 18. Nem épült elég napközi és bölcsőde, ez persze országos gond is.”

Tán magukat nyugtatták a szerkesztők, vagy a népet kívánták csendesíteni, mindenesetre a konklúzió az volt: „Második ötéves tervünk ezen is fog segíteni.”

(Szemelvény az Urbán László szerkesztette Érd a sajtó tükrében II. 1950-1961 című kötetből)