zenehegedu_221118

Négy évszak, kétszer

zenehegedu_221118

Négy évszak, kétszer

Az idei évad első koncertjét adja szombaton az Érdi Kamarazenekar.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az őszi hangverseny tematikája a négy évszak lesz, Vivalditól és Piazzolától.  Mint Rédai Erzsébet, a kamarazenekar művészeti vezetője elmondta, a szólista egy fiatal, tehetséges hegedűművész, Berán Gábor lesz, a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertmestere.

Az őszi hangversenyt a Kálvin téri református templomban rendezik.

„Két adventi koncerttel is készülünk az idén: az első december 11-én, vasárnap lesz, a Gellért utcai Érdi Kármelhegyi Boldogasszony templomban, 16 órakor. Vivaldi Gloriáját adjuk elő a törökbálinti vegyeskarral. Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar vezető karnagya vezényel majd.”

„A második koncertünk 17-én lesz, a törökbálinti református templomban, ahol szintén Vivaldi Gloriáját játsszuk.”

„Ennyiben a két koncert ugyanaz, de az érdin a kamarazenekarnak lesz önálló száma is, egy Brandenburgi verseny, míg Törökbálinton a kórus énekel majd acapella dalokat” – zárta szavait Rédai Erzsébet.

Hozzáfűzte: várhatóan megtartják a hagyományos adventi koncertjüket a Thököly utcai evangélikus templomban is.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email