etelosztasAK

Idén is lesz ételosztás vasárnaponként

etelosztasAK

Idén is lesz ételosztás vasárnaponként

Advent első vasárnapján indul az érdi egyházközségek ételosztása: háromszáz adagot főznek és szállítanak ki vasárnaponként a nehéz anyagi és szociális helyzetben élőknek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

November 4-én egyeztettek az érdi egyházközségek, gyülekezetek képviselői az idei melegételosztásról.

Mint Paróczai Zoltánné Mariann, az Emberi Hang alapítvány vezetője, az ételosztás koordinátora a megbeszélést követően elmondta, ez már a tizenharmadik tél, amikor ebédet főznek vasárnaponként a nehéz anyagi és szociális helyzetben élőknek.

Kezdetben kevesebb adagot készítettek, amit helyben lehetett elfogyasztani, de a járvány idején áttértek a teljes házhoz szállításra.

etelosztas3_211219
Archív fotó

 

„Idén is széles körű az összefogás, minden érdi egyházközség részt vesz az akcióban. November 4-én egyeztettünk a részletekről, időpontokról, hiszen minden vasárnap más egyházközség támogatásával készül a meleg étel.”

Advent első vasárnapján, november 27-én az Érdi Adventista Gyülekezet, december 4-én az Érd-parkvárosi Református Gyülekezet, 11-én az Érdligeti Református Egyházközség, 18-án az Érdliget Plébánia vállalta az ételkészítést. A két ünnep között az OM Misszió gondoskodik a rászorulókról, vagy tartós élelmiszer, vagy főtt étel formájában.”

Egyházi egyeztetés november 4-én

Az ételosztás a jövő esztendőben is folytatódik, és március végén, egy közös főzéssel zárul.

Az ebédet szinte minden vasárnap Morzsik Attila vezetésével készítik el az érdligeti kempingben – ahogy tavaly is -, és az egyházközségek tagjai, illetve a hozzájuk csatlakozó önkéntesek porciózzák, dobozolják, szállítják házhoz, a már meglévő címlista alapján.

Idén közel száz cím került fel erre a listára, ami háromszáz adag ételt jelent. Az ebéd mellé kenyeret, lehetőség szerint desszertet, gyümölcsöt is csomagolnak.

etelosztas2
Archív fotó

Mint Mariann elmondta, egy adag (kenyérrel, csomagolással, infrastruktúrával) ezer forintba kerül, így egy-egy vasárnapi ételosztás háromszázezer forintból jön ki. Ezt az összeget az egyházközségek, az alapítvány, illetve támogatók fedezik. Minden évben érkeznek felajánlások, idén például az egyik húsbolt állja egy vasárnapi főzés alapanyagát.

Nagy köszönettel veszik a támogatásokat – főleg ebben a nehéz helyzetben, amikor minden élelmiszer jelentősen megdrágult. Az Emberi Hang Alapítvány fogadja a felajánlásokat, a 10403136-31305332-0000000 számlaszámon, „rászorultak részére” megjelöléssel.

Készételkonzerveket is örömmel fogadnak, mert vannak olyan egyedülálló idős emberek, akiknek nincs lehetőségük főzni, ezért hiába is kap(ná)nak a különféle segélyszervezetektől tartós élelmiszereket (liszt, cukor, olaj), ezek nem jelentenek számukra valódi segítséget.

Mariann tapasztalta többször is, mennyire örülnek egy-egy konzervnek, ám ezek is nagyon megdrágultak az idén, és még árengedménnyel is sokba kerülnek az alapítványnak.

Mariann fát is próbál szerezni a rászorulóknak. Nyáron feltérképezte, hogy a címlistájukon szereplők közül kinek van szüksége tüzelőre – tizenöt háztartásról kell ilyen módon is gondoskodnia az Emberi Hangnak.

Bélyegkép
Archív fotó

Az egyházak közös ételosztásán kívül minden bizonnyal lesznek más hasonló városi akciók is, ezekről  sorra beszámolunk majd.

Idén is lesz halászlévendégség
Az érdi horgászok idén is megtartják halászlévendégségüket: december 17-én várják majd az érdi hallé szerelmeseit a piacon – tudtuk meg Berényi Andrásné elnöktől. A részleteket később közöljük.

 

 

 

Archív fotóink a korábbi egyházi ételosztásokon készültek. Fotós: Ádám Katalin

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email