IMG_20221012_130257

Pénzeső hullott az érdi Tesco áruházban

IMG_20221012_130257

Pénzeső hullott az érdi Tesco áruházban

Három érdi szervezet összesen 700 ezer forintot nyert a Tesco pályázatán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Tesco-Global Zrt. 2016 óta minden évben kétszer, tavasszal és ősszel is kiírja az „Ön választ, mi segítünk” nevű pályázatot, ami a helyi közösségek támogatását tűzte ki célul.

Ez jelentheti a helyi közösségek lakókörnyezetének megszépítését, vagy a helyi közösségi élet fejlesztését. De lehet pályázni a rászoruló gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek szóló oktatási, képességfejlesztési elképzelésekkel is. Ugyanakkor az egészséges életmóddal illetve egészségmegőrzéssel kapcsolatos ötleteket is szívesen várják.

Az idei tavaszi fordulóban három érdi pályázó is elnyerte a kiíró valamint a vásárlók tetszését, így a Szikra Tehetséggondozó Egyesület, a Meseház Alapítvány, valamint a 2030 Egyesület is pénzjutalomban részesült, amit szerda kora délután vehettek át az érdi Tesco áruházban. Hogy ki mire költi az összeget, az kiderül az átadón készült videónkból.

 

A több tízmillió forint keretértékű és országosan meghirdetett pályázaton az egyetlen különdíj mellett helyi szinten három díjat osztanak ki. Hogy ki kapja ezeket, arról első körben egy belső, szakmai bizottság dönt, tagjai körzetenként választják ki a három legjobb pályázatot.

Ezután jöhetnek a vásárlók, akik minden vásárlás után egy darab zsetont kapnak, amit az áruházakban kihelyezett pontokon dobhatnak be a kiválasztott és támogatott szervezet és pályázati program mellé.

Egyébként a Szikra és a 2030 Egyesület sem először nyert ezen a pályázaton, de rajtuk kívül is voltak már korábbi érdi támogatottak, mint például az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület vagy épp az Érdnyugat Egyesület.

fotó: Érdmost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email