22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: az újonc ellen lehet javítani

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: az újonc ellen lehet javítani

Két vereséget követően az újonc Szent István SE ellen javíthat hazai pályán az ÉRD a K&H női kézilabda liga 10. fordulójában, október 20-án, vasárnap 18 órakor.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Siófok elleni győzelem után meglepetésre hazai pályán kapott ki a DVSC-től Szabó Edina csapata, amely ezután Győrben tisztes vereséget szenvedett.

Az újonc Szent István SE az új szezonban mind a hat mérkőzését elveszítette, a Győrtől és a Kisvárdától idegenben, a DVSC-től, a másik újonc Szombathelytől, a Siófoktól és az FTC-től hazai pályán, Monoron kapott ki.

Azért nem szabad félvállról venni Vojkovics Gyula lányait, hiszen az SZKKA-t leszámítva a legerősebb csapatokkal találkoztak, s például Kisvárdán is képesek voltak a szoros eredmény elérésére (30–27).

A Szent István házi gólkirálya jelenleg Scheffer Zsanett hat meccsen lőtt 26 góljával, míg a Dunaújvárostól érkező Monori Orsolya 23-szor, Aron Andrea pedig 22-szer volt eredményes az új, NB I-es szezonban. A korábbi érdi, Balog Beáta is a SZISE-t erősíti, eddig tizenegy góllal járult hozzá csapata szerepléséhez.

Az ÉRD jelenleg hét mérkőzés után négy győzelemmel és három vereséggel a tabella ötödik helyét foglalja el, s ha nem akar leszakadni az élmezőnytől, mindenképp otthon kell tartania a pontokat, hiszen a Siófok egy, a DVSC és az FTC négypontos különbséggel áll előtte a tabellán.

Az október 20-án, 18 órakor az ÉRD Arénában kezdődő ÉRD–Szent István SE mérkőzést a Kovács-Sebők Stefánia, Réti Rebeka játékvezetői kettős dirigálja.

K&H női kézilabda liga, 10. forduló
10.20., 18.00:
ÉRD–Szent István SE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email