22_03_29_erdmost_nincskep

Rusvai Miklós: eltűnik a Covid járvány, de a vírus marad

22_03_29_erdmost_nincskep

Rusvai Miklós: eltűnik a Covid járvány, de a vírus marad

Úgy tűnik, hogy a járvány megszűnőben van, és ha szerencsések vagyunk, akkor erősebb variánsok már nem lesznek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Elköszönhetünk a koronavírusjárványtól, legalábbis az eddigi formájában – nyilatkozta az ÉrdFM 101.3 Bundáskenyér című reggeli műsorában Rusvai Miklós víruskutató. A szakember hozzátette, hogy az eddigi pandémiát felváltja az endémia, tehát egy folyamatosan velünk lévő vírussá szelídül a koronavírus.

Az eddigiekhez képest a vírus nem okoz majd olyan nagy hullámokban jelentkező, és az egészségügy számára súlyos gondot okozó megbetegedést

– hangsúlyozta a szakember.

Rusvai Miklós kiemelte, hogy a vírus nem tűnik el az életünkből, velünk marad, csak más formában mint eddig. Számos egyéb betegséget okozó vírussal kapcsolatban elmondható ugyanez, például a herpesz, a bárányhimlő, valamint a mumpsz is itt van körülöttünk és ezek „várják” az alkalmat, hogy megbetegedést okozhassanak – fejtette ki a virológus.

Minden ember átlagosan közel négyféle vírussal fertőzött, de ezt nem sokan tapasztalják, hiszen általában megfelelően táplálkozunk, jó az immunrendszerünk, így a szervezetünk nem engedi a betegség kialakulását. Tehát más vírusokkal kapcsolatban is elmondható, hogy állandó endémiában él a társadalom.

covid_vakcina

A szakember az oltásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy azok akik felvették a harmadik oltást és semmilyen rizikócsoportba nem tartoznak, nekik már negyedik oltásra nincs szükségük. Jelenleg az omikron  BA.1 változata terjed, amely a korábbi variánsokhoz képest egy lényegesen gyengébb vírus. A legújabb vakcina az úgynevezett magas kockázatú csoportoknak ajánlott:

  • 80 év felettiek
  • cukorbetegek
  • magasvérnyomással élők
  • túlsúly problémákkal küzdők
  • légúti allergiások
  • dohányosok, akik nagyobb mennyiséget szívnak
  • tumorkezelésben részesülők

A maszkhasználat fontosságára is figyelmeztetett Rusvai Miklós, hiszen ez nem csak a koronavírus terjedését akadályozza meg, hanem legalább két tucat más felső légúti megbetegedést okozó vírus ellen is hatékony, ami közegészségügyi szempontból sem elhanyagolható.

Jelenleg egyéni döntés kérdése a maszk viselése, de a veszélyeztetetteknek mindenképpen ajánlott a használata a szakember szerint.

covid_kalvaria

A reggeli műsorban készült beszélgetés során a járvány összegzéseként elhangzott, hogy az egész világ nagyon jól reagált a kialakult helyzetre. A kormányok, a lakosság és a média is megfelelően működött az adott helyzetben, ilyen mértékű világszintű összefogást talán soha nem lehetett tapasztalni, mint amit a COVID idézett elő.

Nagy eredményként értékelhető, hogy az emberek többsége pedig elfogadta, hogy egy év alatt is lehet hatékony vakcinát gyártani.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:

fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email