22_03_29_erdmost_nincskep

Boksz: jó előjelek az ob előtt

22_03_29_erdmost_nincskep

Boksz: jó előjelek az ob előtt

Az Érdi Box Klub hat ökölvívója is kötelek közé lépett a dunaújvárosi Duna Kupán, ahol ketten is aranyérmesek lettek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ÉBK-ból ezúttal az ifjúsági 69 kilogrammosok között Dragonya Dávid bemutatómérkőzést vívott a Madárfészek Akadémia öklözőjével, Krekó Istvánnal, s ugyan szoros mérkőzést vívtak, de bemutatómérkőzés lévén nem hirdettek eredményt.

A junior lányok 57 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Bicskei Doroti a szikszói válogatott Varga Beáta ellen szenvedett vereséget.

– Azt kértem tőle, hogy a múltkori mérkőzéséhez képest erőszakosabban menjen a szorítóba és ez sikerült. Bekapott egy tiszta ütést és a számolás után inkább úgy láttam jónak, ha kiveszem a szorítóból, pedig még bírta volna tovább – fogalmazott Dobrádi Zsolt, az ÉBK vezetőedzője, megjegyezve, a magyar bajnokság előtt fontos szempont volt, hogy ne menjen tovább a mérkőzés.

– Nagyon reménykedem benne, hogy a jövő heti országos bajnokságon bebizonyosodik, hogy jó döntés volt és akkor lesz csúcsformában – jegyezte meg Bicskei Dorotival kapcsolatban Dobrádi Zsolt.

A harmadik érdi résztvevő a Csepelen nevelkedő, Újpesten és a Madárfészek Akadémián is megforduló, ám ezúttal Érdre igazoló felnőtt 69 kilogrammos Pócza Milos volt, aki kemény ellenfelet, a FittBox versenyzőjét, Szoták Tituszt verte egyhangú pontozással.

– Kellemetlen ökölvívó volt Milos ellenfele, de ő betartotta azokat a taktikai utasításokat, amiket kértünk tőle, így egyhangú pontozással sikerült nyernie. Örültem, mert megtett mindent a győzelemért – értékelte új versenyzője szereplését az ÉBK vezetőedzője.

Sipos Richárd a juniorok 60 kilogrammos súlycsoportjában a legutóbbi Testvérvárosok Kupájához hasonlóan megint nem kezdte jól meccsét, melyet ezúttal a kőbányai Szűcs Richárd ellen vívott. Azonban a második és harmadik menetre hiába sikerült feljavulnia, végül ellenfelét hozták ki győztesnek megosztott pontozással.

– Az első menetben nem szívta fel magát kellőképpen, úgy állt hozzá, mintha barátságos meccs lenne. A második és harmadik menetre felébredt, de megosztott pontozással kikapott. De nem is az a lényeg, hogy mit értünk el, hanem az, hogy a mérkőzés végére feltámadt és szép ökölvívást mutatott be. Remélem, hogy ez egy nagy lecke neki, mert tudnia kell, hogy a magyar bajnokságon is az elejétől a végéig százszázalékon kell pörögnie – fejtette ki Dobrádi Zsolt.

Szigetvári Bendegúz második mérkőzését vívta a juniorok 66 kilogrammos súlycsoportjában. Dunaújvárosban pedig a hazaiak válogatott öklözője ellen húzott kesztyűt, így nem csak vele, hanem a hazai pályával is meg kellett küzdenie az érdi versenyzőnek, aki viszont szoros meccsen, szintén megosztott pontozással maradt alul.

– Én Bendit láttam jobbnak, több ütést vitt be, de nagyon szoros mérkőzést vívtak, lehetett volna ide is, oda is ítélni. A nap egyik legjobb meccse volt, Máté pedig meg is nyerte a legjobb junior versenyzőnek járó díjat is. Sajnos megosztott pontozással kaptunk ki, de ha fordítva lett volna, akkor sem szólhatott volna semmit a hazai közönség. De nagyon jó mérkőzés volt a magyar bajnokság előtt és bízunk benne, hogy a juniorok döntőjében már Bendi kezét emelik a magasba – mondta el Dobrádi Zsolt.

Hatodik érdiként a verseny utolsó, 45. meccsén a felnőtt 69 kilósok mezőnyében Pálházy Ádám is ringbe szállt, s le is győzte kissé rutintalan pátyi riválisát, Klányi Denist.

Az érdiek a Duna Kupa után október 16. és 19. között a juniorok országos bajnokságán, Egerben lépnek szorítóba.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email