fanni

Győrből érkezik új játékos

fanni

Győrből érkezik új játékos

Belső poszton erősít kézilabdacsapatunk. A következő szezontól Érden folytatja pályafutását a Győri Audi ETO KC-tól érkező Gerencsér Fanni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A 19 esztendős játékos Győrben kezdett el kézilabdázni és főként az utánpótlás korosztályban kapott szerepet. Az U19-es csapattal az NB I/B-s bajnokságban, az eddig lejátszott 19 mérkőzésen 65 gólt szerzett, valamint az Ifjúsági I. osztályban ugyanennyi meccsen 51 találatig jutott.
Teljesítményére idén már az első csapatnál is felfigyeltek. Ambros Martin januárban meg a szélen adott lehetőséget a fiatal kézilabdázónak, méghozzá a Bajnokok Ligája csoportkörében a Metz ellen! Gerencsér Fanni pedig góllal hálálta meg a bizalmat. Nem sokat váratott magára a magyar élvonalbeli bemutatkozás sem, a Dunaújváros otthonában kétszer vette be az ellenfél kapuját.

Nagyon örültem annak, hogy Érdre szerződhetek. Sokat nem kellett gondolkoznom rajta, hiszen ez egy nagyon jó lehetőség számomra és mindig is szerettem volna az első osztályban játszani. Az a célom, hogy bebizonyítsam, itt a helyem és a csapatnak a legtöbb segítséget adjam. Nagyon sok munka vár még rám, de minden erőmmel azon leszek, hogy meghatározó tagja legyek ennek az Érdnek. Várom a közös munkát, de addig is a saját feladatomra koncentrálok.” – nyilatkozta új játékos az egyesület honlapján.

forrás: handballerd.hu

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email