22_03_29_erdmost_nincskep

Saját hitükben is megerősödtek

22_03_29_erdmost_nincskep

Saját hitükben is megerősödtek

Szabó Mihály görögkatolikus lelkész Nyírvasváriban született, majd Máriapócson szentelték pappá 1976-ban. 43 év szolgálatot követően, 11 év Érden töltött idő után itteni gyülekezete búcsúztatta nyugdíjazása alkalmából.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az emberek és az állatok szeretete vonzotta a segítségnyújtás felé Szabó Mihály görögkatolikus lelkészt, akit végül az emberi lélek segítése terelt a papi pályára. Búcsúztató ünnepségén a gyülekezet tagjai verssel, a gyermekek szép emlékeikkel köszöntötték Szabó Mihályt. A görögkatolikus lelkész lapunknak elmondta, hogy szívesen gondol vissza a gyerekekre, akiknek gyakran ígérte, hogy esküvőjükön is részt vesz majd – kapott már meghívót 20 évvel később és ahogy ereje engedi, igyekszik részt is venni ezeken a nagy eseményeken.

Papi szolgálatát 43 évvel ezelőtt segédlelkészként kezdte Budán, majd 11 éve, 2008-ban került Érdre. 

– Ennek egyszerű az oka – mondja – aki akkor a püspök úr tanácsadója volt, ismerte az én addigi munkámat. Itt akkoriban szinte nulláról kellett indulnunk. Az, hogy előtte Budapestről vasárnaponként kijött egy lelkész és saját templom híján egyszer az egyik római katolikus templomba, majd a másikba kellett menni, ez szinte kivitelezhetetlen volt azok számára, akiknek nem volt autójuk. Akkor jött a döntés, hogy legyen egy állandó jellegű szolgálat. Ekkor ajánlott engem az akkori püspök tanácsadója a feladatra – emelte ki Szabó Mihály.

Mint mondja, akkoriban az elsődleges feladatának azt tekintette, hogy a maroknyi gyülekezet tagjai saját hitükben megerősödjenek. Akkoriban még csak 20-an, mára már közel 140-en búcsúztatták a görögkatolikus lelkészt.

– Büszkeséggel tölt el, hogy a gyülekezetben már odafigyelnek egymásra – ha valaki két vasárnapot kihagy, akkor már aggódnak érte. A liturgián külön említjük a névnaposokat, születésnaposokat, házassági évfordulót ünneplőket, ez is a családiasságot adja – tette hozzá Szabó Mihály. Azt is elmondta, hogy nyugdíjas éveire is vannak még tervei, a munka nem áll meg. 

– Számos konferencia, könyvbemutató szerveződik, ahová ennyi hittanórával nem tudunk eljutni. A nyugdíjas éveim tervei között szerepel, hogy ezekre a konferenciákra elmegyünk és vázlatokat készítünk, így később paptestvéreimnek, a gyülekezetnek átadva kamatoztatni tudnánk ezeknek az előadásoknak az üzenetét – zárta szavait Szabó Mihály.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email