22_03_29_erdmost_nincskep

Kézzel-lábbal

22_03_29_erdmost_nincskep

Kézzel-lábbal

Minden nap egy-egy érzékszervünk, illetve a velük kapcsolatos feladatok és bibliai történetek álltak a középpontjában annak a napközis tábornak, amit az Érd-parkvárosi Református Gyülekezet rendezett június utolsó hetében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Több évtizedes hagyománya van már ennek a napközis gyerektábornak, amin évről évre többen vesznek részt – idén már száznyolc 5-14 éves gyermeket láttak vendégül a Csurgó utcai templomban, illetve annak hatalmas, árnyas kertjében, ahol különféle játék- és sporteszközök várták a gyerekeket. Több mint húsz felnőtt, és tizenöt ifis segítő dolgozott azon, hogy a tábori napok jól teljenek, és legyen elegendő testi, lelki, szellemi muníció mindenki számára.

– Minden nap reggelivel indult, ezt szabad játék, majd az ifik vezetésével éneklős, dicsőítős félóra követte. A lelkész úr rövid áhítatát és a tízórait követően a gyerekek életkoruk szerinti csoportokban beszélgettek, meghallgatták az aznapi bibliai történetet, amihez különféle játékok kapcsolódtak. Ebéd után sport- és kreatív foglalkozásokat tartottunk, majd közös imádkozással zárult a nap. Egy kirándulás is belefért a programba: a Martonvásári kastély parkjában szerveztek a fiatalok egy öt állomásból álló csoportjátékot – ismertette a programot Erdei Andrea, a gyülekezet hitoktatója, aki elmondta azt is: az utolsó napon a hetedik-nyolcadikosok előadtak egy rövid színdarabot, majd egy videofilmben mutatták be a szülőknek, mi minden történt az elmúlt öt nap alatt.

Az elsős Kíra azért szeretett ide járni, mert kedvesek a tanárok, és sok új dolgot tanult az öt nap alatt, Flóra azért, mert új barátokat szerezhetett, Lilla pedig a kézműves foglalkozásokat kedvelte leginkább. De nemcsak a kisebbek, hanem a nagyobbak is élvezték ezt a hetet, azok is, akik ezen a nyáron már segítőként voltak jelent, mint a tizenöt éves Kende.

– Azt szeretem ebben a táborban, hogy nagyon jól szervezett, senki nem unatkozott.

Harmadik alkalommal voltam itt, most először mint segítő, közösségi szolgálat keretében. Amellett, hogy a csoportfoglalkozásokon segítettünk, többféle csapatjátékot is kitaláltunk, és persze ezekhez mi is csatlakoztunk. Mi, segítők, nagyon jó baráti közösség vagyunk, így a gyerekeket is könnyebben tudtuk irányítani – tette hozzá a fiatalember, aki rendszeresen látogatja a Csurgó utcai templom rendszeres vasárnapi alkalmait is.

Bár a napközis tábornak vége, az ifik nyárra sem szakadnak el egymástól, hiszen rájuk még várnak egyházi táborok a szünidőben.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email