Női kézi: megvan, kik ellen készül az ÉRD!

Női kézi: megvan, kik ellen készül az ÉRD!

Alighogy véget ért a 2018/2019-es szezon, már kiderült, kik ellen játszik felkészülési mérkőzéseket az ÉRD női kézilabda csapata.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A klub közösségi oldalán tette közzé, hogy az első edzőmeccsre július 25-én kerül sor, amikor Telkiben vagy Érden Dél-Korea válogatottjával vív meg.

Ezt követően augusztus elsején a Dunaújvárosi KKA ellen Szekszárdon játszanak Janurik Kingáék, majd augusztus 7. és 9. között Székesfehérváron a házigazdák mellett a Mosonmagyaróvár és a japán válogatott részvételével megtartott négycsapatos tornán is szerepelnek Szabó Edina lányai.

Idén pedig már kilencedik alkalommal rendezi meg az ÉRD hazai rendezésű kupáját augusztus 15. és 17. között, ahol a Dunaújváros, az MTK Budapest és a Kisvárda KC vesz részt.

Kiss Nikolették utolsó két felkészülési mérkőzésüket egyaránt hazai környezetben vívják, előbb augusztus 23-án a legutóbbi NB I-es kiírás ezüstérmesét, az FTC-t, majd 27-én a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC-t fogadják.

A klub közösségi oldalán hozzáteszi, a kezdési időpontokról később ad tájékoztatást.

A női kézilabda NB I 2019/2020-as kiírása 2019. szeptember elsején kezdődik, a bajnokság lebonyolítása nem változik, továbbra is oda-visszavágós rendszerben huszonhat fordulót rendeznek. A Magyar Kézilabda Szövetség versenykiírása szerint az idény 2020. május 23-án zárul.

Újdonság a következő szezonnal kapcsolatban, hogy a női és férfi Magyar Kupa négyes döntőjére összevontan kerül sor azonos helyszínen 2020. május 16-án és 17-én.

Az ÉRD felkészülési mérkőzései
07.25. Telki vagy Érd:
ÉRD–Dél-Korea
08.01., Szekszárd: Dunaújvárosi KKA–ÉRD
08.07-09. Székesfehérvár: Négyes torna az ÉRD, az Alba FKC, a Mosonmagyaróvári KC SE és a japán válogatott részvételével
08.15-17., Érd: IX. Érdi Kupa
08.15., 18.00: Dunaújvárosi KKA–MTK Budapest
08.15., 19.45: ÉRD–Kisvárdai KC
08.16., 18.00: Dunaújvárosi KKA–Kisvárdai KC
08.16., 19.45: ÉRD–MTK Budapest
08.17., 18.00: MTK Budapest–Kisvárdai KC
08.17., 19.45: ÉRD–Dunaújvárosi KKA
08.23., Érd: ÉRD–Ferencvárosi TC
08.27., Érd: ÉRD–Győri Audi ETO KC

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email