Képünk illusztráció!

Részegen a volán mögött

Képünk illusztráció!

Részegen a volán mögött

Tíz sör és egy pálinka után ült autóba egy érdi férfi, aki saját állítása szerint elalhatott a volán mögött. Egy csattanásra ébredt: belerohant egy álló autóba a piros lámpánál. Mindkét sofőr megúszta könnyű sérülésekkel. A nyomozást most zárta le a rendőrség.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egy 33 éves budapesti férfi kérte a rendőrök segítségét 2021. július 24-én késő este, miután egy érdi kereszteződésben a piros lámpánál állva hátulról belerohant egy személygépkocsi. Mindkét sofőr könnyű sérülést szenvedett.

A vétkes – 27 éves, helyi sofőr – a kocsijából sem tudott kiszállni, mint később kiderült, nem a sérülései akadályozták a mozgásban, sokkal inkább az elfogyasztott alkohol mennyisége. Az igazságügyi orvosszakértő szerint a férfi véralkohol-koncentrációja a baleset idején 2,8-2,95 gramm/liter között volt – ez „súlyos fokú alkoholos befolyásoltságnak” felel meg.

A férfi elismerte felelősségét, állítása szerint elaludhatott a volán mögött.Elmondta, hogy egész nap ivott, tíz dobozos sört és három cent pálinkát dobott be, majd beült a kocsiba és fővárosi barátnőjéhez indult. Az, hogy az úton mi történt, csak derengett neki, a csattanásra eszmélt fel.

Az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a sofőr ellen folytatott nyomozást befejezte, az iratokat átadták az ügyészségnek. A rendőrök kezdeményezték a férfi vezetői engedélyének bevonását az Érdi Okmányirodán keresztül.

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email