22_03_29_erdmost_nincskep

Újabb gyors eljárás az Érdi Járásbíróságon

22_03_29_erdmost_nincskep

Újabb gyors eljárás az Érdi Járásbíróságon

Az Érdi Járásbíróság 2019. április 08-án újabb büntető ügyben hozott gyors ítéletet bíróság elé állításos eljárás keretében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott vezetői engedélyét a román rendőrség 2018. február 12-én bevonta. Ezt követően a vádlott 2019. március 21-én megjelent a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Százhalombattai Kormányablakánál, ahol azt a valótlan tartalmú bejelentést tette, hogy a vezetői engedélyét elveszítette. A valótlan bejelentés alapján az okmányiroda új vezetői engedélyt állított ki a vádlott részére. A román közlekedési hatóság azonban megküldte az okmányirodának a Romániában bevont vezetői engedélyt, így a valótlan bejelentés ténye kiderült, az okmányiroda pedig feljelentést tett az ügyben.

A vádlott a bíróság elé állításos tárgyaláson a bűncselekmény elkövetését beismerte, a bíróság a vádlott beismerő vallomását elfogadva megállapította a vádlott büntetőjogi felelősségét hatóság félrevezetésének vétségében és a vádlottat 120.000.- Ft pénzbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette, így az ítélet jogerőre emelkedett.

Az Érdi Járásbíróság elnöke, dr. Liziczay Sándor elmondta, hogy a bíróság elé állításos eljárásnak a lényege az, hogy az ügyészség a terheltet a bűncselekmény elkövetésétől számított tizenöt napon belül bíróság elé állíthatja abban az esetben, ha az ügy megítélése egyszerű, a bizonyítékok rendelkezésre állnak és a terheltet a bűncselekmény elkövetésén tetten érték. Ebben az esetben akár 10 évi szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmény esetén is lehetőség van ezen gyors bírósági eljárás igénybe vételére.

A bíróság elnöke rámutatott arra, hogy az ilyen típusú gyors bírósági eljárások azt a célt szolgálják, hogy az elkövetést után rendkívül rövid időn belül sor kerüljön a büntetőjogi felelősségre vonásra, aminek hatása lehet arra, hogy az Érdi Járásbíróság illetékességi területén kisebb számban kövessenek le bűncselekményeket. Utalt arra is a bíróság elnöke, hogy az Érdi Járásbíróság 2019. január 01. napján történt felállítása óta több esetben került sor ilyen típusú gyors bírósági eljárás lefolytatására az Érdi Járásbíróságon.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email