22_03_29_erdmost_nincskep

Húsz utcát aszfaltozhatnak le idén Tárnokon

22_03_29_erdmost_nincskep

Húsz utcát aszfaltozhatnak le idén Tárnokon

Tárnok 150 millió forint támogatást kapott a helyi utak portalanítására, melynek köszönhetően már kiírták a közbeszerzést 19 utca aszfaltozására, míg a Fő utcát külön eljárásban indítják el – fogalmazott az Érd FM 101.3-nak Lukács László, Tárnok polgármestere.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

 A városvezető a 2022-es évre előretekintve kiemelte a Vadlúd utcai körforgalom építését, melynek kivitelezőjére épp január 5-én derült fény.

Dr. Lukács László beszélt arról is, hogy 2021-ben átvizsgálták a csatornapénzzel kapcsolatos dolgokat, a bizottság pedig leadta a jelentését.

„Azon dolgozunk, hogy hogyan és milyen formában tudjuk visszafizetni a lakosságnak a pénzeket”

– húzta alá a tárnoki polgármester.

„A csatornapénz visszafizetési ígéretünket szeretnénk végstádiumba hozni, tehát 2022-ben el szeretnénk jutni odáig, hogy már a lakosok is részesüljenek valamiből. Ez a második félévben talán sikerül. Egyeztetésre van szükség a jogalkotóval, hogy milyen címszóval tudjuk ezeket visszaadni”

– jegyezte meg Lukács László.

A tárnokiak csatornapénzéről ide kattintva írtunk részletesen!

Lukács László a Sóskúton létesített Dongwha Electrolyte Hungary Kft. üzemei kapcsán ismertette, kommunikálnak a Katasztrófavédelemmel.

„Ha a Dongwha elindul – mert még most nem indult el – akkor az olyan biztonsággal menjen, hogy a tárnoki lakosok biztonsága ne sérüljön”

– húzta alá.

A Dongwha veszélyes hulladék hasznosító üzemének azonban decemberben felfüggesztették a környezethasználati engedélyét, így, ha meg is épül az üzem, működését nem kezdheti meg Sóskúton. Erről ide kattintva olvashat többet!

„Elég nagy mennyiségű utca is le lesz aszfaltozva a közeljövőben. A közvilágításunk átalakítása is nagyon jó úton halad. A tervezések és egyeztetések után már az engedélyezési fázisban vagyunk”

– fogalmazott Lukács László.

Beszámolt arról is, a 2022-es terveik között szerepel a támogatási rendszer átalakítása. De az idei projektek közül kiemelte, hogy Tárnok és Kápolnásnyék viszonylatban épül egy kiemelt országos fejlesztésként minősített kerékpárút. Információi szerint a tervek idén készülnek el, a kivitelezés pedig 2023-ban valósulhat meg. Emellett Tárnok belterületén is fejlesztenék a kerékpárút-hálózatot, elsősorban a vasútállomás, a falu és Margitliget vonatkozásában.

„Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy az egész tárnoki területet el lehet érni biciklivel, illetve a Sóskúti úton és a Berki úton egy-egy hasonló kerékpárúttal szeretnénk a település többi részét is bekapcsolni”

– jegyezte meg.

A tárnoki polgármester beszélt arról is, hogy a vasútállomásnál lévő parkolóhelyek és biciklitárolók számát is jelentősen növelnék.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email