22_03_29_erdmost_nincskep

Betelt a hétszáz hely

22_03_29_erdmost_nincskep

Betelt a hétszáz hely

December 4-én, 12-én és 18-án oltóhelyet nyitnak a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben. A mintegy hétszáz hely 24-48 óra alatt elfogyott, így már csak lemondott időpontokra (már ha lesznek) lehet jelentkezni a központi időpontfoglaló rendszerben. Csak regisztrált oltakozókat fogadnak!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint beszámoltunk róla, december 4-én, 12-én és 18-án két oltóhelyet nyitnak meg a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben. Bárány Zsolt főigazgató volt a vendége az ÉrdFM 101.3 Bundáskenyér című műsorának. Mint hangsúlyozta: a rendelő nem az oltási akcióhét keretében várja az érdieket, azaz szigorúan csak előzetes regisztráció, illetve időpontfoglalás alapján fogadják az érkezőket, más az épületbe nem léphet be – azaz „lepattanó” vakcinára ne számítson senki. 

A főigazgató elmondta azt is: annak ellenére, hogy Törökbálinton és a Szent Imre kórházban is működik oltópont, ráadásul mindkét intézmény részt vesz az akcióhétben, a hetvenezres városban szemmel láthatóan nagy igény van egysaját oltópontra is. Mivel a rendelő betegellátását szeretnék zavartalanul biztosítani, szombati napokon vállalják az oltás beadását. 

Bárány Zsolt kérte, hogy ne érkezzen senki egy órával korábban – elegendő tíz perccel korábbi bejelentkezés is. Az oltakozóknál legyen tajkártya és személyi, valamint a korábbi oltások igazoló dokumentuma, és jó, ha a hozzájáruló nyilatkozatot kitöltve magukkal hozzák (különösen akkor számít ez, ha valaki rendszeresen több gyógyszert szed – ezeket ugyanis fel kell sorolni a dokumentumon, és fontos, hogy semmi ne maradjon ki ). 

A rendelőben csak Pfizerrel oltanak és csak a harmadik oltást adják be. Bárány Zsolt megjegyezte: az országos statisztikák azt mutatják, hogy harmadik oltásként 88 százalékban ezt az oltóanyagot használják, így nem valószínű, hogy valaki ne kérné ezt a vakcinát. Természetesen oltás előtt mindenki tájékozódhat a háziorvosánál. 

Ha valaki bejelentkezett, de nem tud elmenni a foglalt időpontra, azt kérik, hogy feltétlenül mondja le. Ezt akár 24 órával előtte is megteheti, vagy a központi telefonszámon, vagy a titkarsag@erdirendelo.hu e-mailcímen, név, tajszám, időpont megjelölésével, így mások igénybe vehetik a megürült helyet. Lemondás esetén a lakosnak kell új időpontot foglalnia, de mivel az érdi helyek elfogytak, szinte bizonyos, hogy decemberben Érden az illető már nem fog harmadik oltást kapni.

Várhatóan az akciónak lesz folytatása januárban – ezzel kapcsolatban az intézmény a közösségi oldalán ad majd tájékoztatást. 

Hallgassa meg a teljes beszélgetést:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email